A mai napon, november 2-án a MEME szervezésében idén is megrendezésre került a hazai televíziós iparág legnagyobb éves seregszemléje, a Big Picture. A jövő évi műsorokról szóló hírekről a SorozatWikin folyamatosan beszámolunk, most pedig Kolosi Péter egyik legnagyobb bejelentésével folytatjuk. Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója elárulta, hogy a médiavállalat 10 részes minisorozatot készít Zámbó Jimmy életéről. A tévétársaság nagyon régóta fejleszti a szériát és most hamarosan le is forgatják. A király című produkció minden bizonnyal 2022 második felében érkezik, ugyanis Kolosi Péter úgy fogalmazott, hogy a széria bő egy éven belül indul majd.
Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy 1958. január 20-án született Budapesten. A hazai popszakma egyik legsikeresebb énekese volt, rajongói királyként tisztelték. 1975-től 2000-ig tartó pályafutása során kétszer is elnyerte az EMeRTon-díjat. 2001. január 2-án bekövetkezett halálát felesége 9 évvel úgy írta le, hogy az újév ünneplése során egy szerencsétlen szituációt követően fejbe lőtte magát. Ennek ellenére azóta is több pletyka kering arról az estéről. A popsztár temetésén több tízezren vettek részt.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

