Nagyjából 7 évvel ezelőtt ért véget az Így jártam anyátokkal. A népszerű sorozat 2005 és 2014 között 9 évadot és 208 epizódot élt meg az CBS-en. Tavasszal kiderült, hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre elkészül a széria spinoffja. A Hulu által berendelt Így jártam apátokkal (How I Met Your Father) 1. szezonja 10 részes lesz. Az eredeti sorozat alkotói, Carter Bays és Craig Thomas pedig executive producerként vesznek majd részt a munkálatokban.

Azt már jó ideje tudni, hogy a széria főszereplője Hilary Duff lesz, aki egy Sophie nevű lányt alakít majd. Chris Lowell is benne lesz a sorozatban, ő pedig Sophie egyik barátját, Jesse-t fogja játszani. Rajtuk kívül most újabb színészek csatlakoztak a produkcióhoz. Jesse szobatársát, Sidet Suraj Sharma fogja alakítani, a fogadott húgát pedig Tien Tran. Francia Raise egy Valentina nevű stylistot, Tom Ainsley pedig egy Charlie nevű modellt fog játszani a szériában.

Az így jártam apátokkal hasonló koncepcióra épül, mint az anyasorozat, azonban teljesen más típusú karakterek lesznek a történet középpontjában. A forgatás hamarosan elkezdődhet, arról egyelőre nincs információ, hogy a széria mikor kerülhet képernyőre.

Vadonatúj műsorvezető-párossal tér vissza a Celeb vagyok, ments ki innen az RTL-re

Őket nevezték ki a Nemzeti Filmintézet ideiglenes döntőbizottságaiba

Közel 100 műsor tér vissza a megújult közmédia őszi műsorstruktúrájában

Napokon belül képernyőre kerül az egyik The Walking Dead sorozat új évada

Premierdátumot és előzetest kapott a Percy Jackson és az olimposziak 3. évada

Premierözön a Netflixen: 17 film kerül fel júliusban a streaming szolgáltatóra