Az elmúlt időszakban inkább napi sorozatok voltak láthatóak az RTL Klubon. Most azonban ez megváltozik. A 24.hu tudta meg, hogy vadonatúj, heti szériát gyárt a Paprika Studios, mely a csatornán kerül majd képernyőre. A Fehér Főnök című sorozat főszereplője A mi kis falunk sztárja, Lengyel Tamás lesz. A fekete humorral fűszerezett széria kisvárosi történeteket elevenít majd meg és aktuális társadalmi kérdéseket boncolgat, illetve polgárpukkasztó témákkal is fog foglalkozni.

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek a produkcióban. Annál is inkább, mert a Fehér Főnök nem csupán egy hagyományos vígjátéksorozat, így maga a forgatás is izgalmas

– mondta Lengyel Tamás.

Az RTL Magyarország az elmúlt években újraélesztette a televíziós sorozat műfaját, és egyúttal legfontosabb szereplőjévé vált. Ezúttal is egy újabb izgalmas műsorformátum bemutatására készülünk, és bízunk benne, hogy a Fehér Főnök is elnyeri majd a tévénézők tetszését. Sőt, valójában arra számítunk, hogy a sorozatban feszegetett aktuális társadalmi kérdéseknek, elgondolkodtató témáknak köszönhetően a Fehér Főnök közbeszéd tárgyává válik majd

– nyilatkozta a 24.hu-nak Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója.

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)