Tavaly karácsonykor mutatták be a Bridgerton családot, amit a premiert követő 28 nap alatt 82 millió felhasználó tekintett meg. Ezzel a Netflix egyik legsikeresebb szériája lett, így nem meglepő, hogy már a 2. évad bemutatója előtt berendelték a 3. és 4. etapot. Miközben a 2. szezon felvételei forognak, a streamingszolgáltató a mai napon bejelentette, hogy egy spinoff széria fog készülni hozzá.

A minisorozat a Golda Rosheuvel által alakított Sarolta királyné fiatalkorát fogja bemutatni, középpontba helyezve a felemelkedését és szerelmi életét. Emellett azt is láthatjuk majd, hogy milyen izgalmakkal telt a Bridgerton-testvérek édesanyjának, Violet Bridgertonnak és Lady Danbury-nek az ifjúkora. A királyné karaktere a sorozat alapjául szolgáló Julia Quinn regényekben nem szerepelt, a szériában azonban fontos szerepet tölt be. Azt még nem lehet tudni, hogy kik fognak a fiatal előkelőségek bőrébe bújni. A szériát az a Shonda Rimes írja, aki a Bridgerton családért is felelős volt. 

hirdetés

Ezek a SkyShowtime legnagyobb novemberi újdonságai

Ezzel a két sztárral indul Puskás-Dallos Bogi új műsora, a REnoválók

Két évad után elkaszálták a SkyShowtime egyik sorozatát

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Mellékhatás 2. évada

Megvan, hogy mikor jön az RTL-re Csuja Imre és Scherer Péter új sorozata

Ma indul a Most Wanted – A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)