Szeptember 2-án, pénteken, 20:25-kor a Vérmes Négyes hazai premierje után egy újabb vígjáték kerül bemutatásra a Viasat3-on, ami a Mike és Molly (Mike & Molly) címet viseli. A széria érkezéséről pár napja írtunk. A szitkom a tavalyi tévés szezonban indult a tengerentúli CBS csatornán. Tehát eddig mindössze egy évadán van túl, mely 24 epizódot jelent. De mivel nézettségileg megállta a helyét a sorozat (főleg, hogy a Két pasi – meg egy kicsi vezette fel), így szeptember 26-án az amerikaiak már a 2. etapot várhatják belőle. A vígjáték címszereplői, a képen látható Mike és Molly egy imádnivaló pár, nem mindennapi méretekkel. Egy terápiás csoportfoglalkozáson találták meg a szerelmet és azóta egymást és környezetüket is jókedvűen boldogítják. A kövéremberes poénokkal fűszerezett széria készítője az a Chuck Lorre, akinek a nevéhez még egy ismert alkotás fűzhető: az előbb említett felvezető műsor, vagyis a Két pasi – meg egy kicsi. Igaz, hazánkban ez pont fordítva fog működni, vagyis előbb lesz a Mike és Molly, utána pedig Charlie Sheen komédiája.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
