A Médiatanács befejezte a Való Világ 4 hatósági vizsgálatát – ezt Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szóvivője jelentette be. A csatornát üzemeltető cégre 50 millió forint bírságot szabtak ki a műsor miatt, és még 10 milliót annak előzetesei miatt. A Médiatanács szerint a VV4 több mint 900 alkalommal sértette meg a médiatörvény rendelkezéseit azáltal, hogy nem a megfelelő korhatárba (16-os karika helyett 12-es) sorolta be a műsort, valamint nem a megfelelő időpontban (21 óra után) sugározták a valóságshowt. A most kiszabott bírság így összesen 60 millió forintot tesz ki, és ez csak a január 31. utáni adásokra vonatkozik. Ugyanis korábban már kétszer is megbüntették a csatornát: erről itt és itt írtunk. Ez azt jelenti, hogy a hatóság teljes egészében 292 millió forint bírságot szabott ki az RTL Klub-ra. Kiricsi azt is közölte, hogy Alekosz társkereső műsora, a Szerelem a legfölsőbb szinteken című produkciót is megbüntetik további 6 millió forintra annak előzetesei miatt.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában
