A Társas játék a magyar HBO első saját gyártású sorozata, melyről már itt írtunk korábban. A produkció a When Shall We Kiss című izraeli széria adaptációja, melyet a mozicsatorna ősszel esedékes 20. születésnapja alkalmából készít.
Az HBO meghívására nemrég ellátogattunk a sorozat egyik jelenetének forgatására, melyen pár órát töltöttünk. A helyszín egy óbudai kávézó kiülős része volt. A forgatáson körbevezetett minket Schulteisz Katalin, az HBO produkciós vezetője. A kérdésünkre elárulta, hogy a 13 részes sorozat epizódjainak hossza 30-45 perc között lesz. Valamint azt is megtudtuk, hogy várhatóan az év második felében kezdik forgatni az In Treatment című amerikai pszichológusos sorozat magyar változatát.
A forgatáson a főszereplők közül Pokorny Lia, Balsai Mónika és Thuróczy Szabolcs vettek részt. A felvételek egy részét a rendező melletti székekből követtük ahol egy monitor és egy fejhallgató segítségével mi is megtekinthettünk egy jelenetet. Az alapján a pár perc alapján amit láttunk belőle, izgalmasnak ígérkezik a sorozat.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada










