Hétfőn megkezdődött a tavasszal jelentkező harmadik Csillag születik válogatása. Az RTL Klub sajtóközleményéből kiderült, hogy több mint 6 ezren jelentkeztek eddig a műsorba és a szerkesztők máris felfedeztek igazi reménységeket. Mivel most sincsenek megkötések, már ami az életkort vagy a műsorszámot illeti, elmondható, hogy az idei mezőny is igen sokszínű lesz. A legfiatalabb jelentkező mindössze 6, a legidősebb pedig 78 éves. Az ének és táncos produkciókon kívül megjelentek prózamondók, stand-up comedysek, labda- és tűzzsonglőrök, de akadt olyan is, aki tangóharmonikával próbálta bizonygatni tehetségét. A meghallgatás egy hétig tart. A műsorvezetőkről, a zsűriről és a pontos kezdési időpontról egyelőre csak találgathatunk, hivatalos információval még nem tudunk szolgálni.

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada
