Múlt hétvégén kiválasztották a legjobb 12 produkciót, ami azt jelenti, hogy most szombattól már élő adásban kell bizonyítaniuk a versenyzőknek akik összeköltöztek a Corvin sétányra. Itt lehetőségük lesz arra is többek között, hogy az élő adásokra profi körülmények között tudjanak gyakorolni. A lakások 100-150nm2 közöttiek és mindegyik a legfelső emeleten található.
A beköltözés alkalmából az RTL Klub sajtótájékoztatót tartott ahol a lakásokat az RTL Klub és Corvin sétány emberi együtt mutatták meg a meghívottaknak. A rendezvényen részt vett többek között Ördög Nóri, Sebestyén Balázs, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Malek Miklós, Kolosi Péter (az RTL Klub programigazgatója) és természetesen az X-Faktor versenyzői is.







Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára

Felmondott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója