.

Így készült az atombomba: a Manhattan történelemrajongóknak szól

Írta: RaulReal | 2014. augusztus 02. 23:45
A WGN csatorna második szkriptelt sorozata a boszorkányos Salem után a Manhattan. A produkció nemrégiben mutatkozott be, a pilot pedig legalább annyira érdekfeszítő lett, mint a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó az HBO-n. Hogy miért? Nos, mert olyan dolgokba avat be minket, amiről leginkább csak a történelemszakos hallgatók tanulhattak. Nevezetesen a Manhattan Projectbe, abba, ahogy az amerikaiak elkeseredett fegyverkezési versenyt folytattak a világgal. Nem csak az volt a cél, hogy az atombombával véget vessenek a 2. világháborúnak és a nácik egyre erősödő uralmának, de az is, hogy megelőzzék a többi országot. És lépéselőnybe kerüljenek azzal, hogy elsőként válnak atom-nagyhatalommá.
A Manhattan első része július 27-én mutatkozott be, a közel egyórás pilot pedig egyértelműen erős sorozatot vetít előre. Jó karakterekkel, a sivatagos Új-Mexikóval, mint helyszínnel és rendkívüli nyomással. A már említett Boardwalk Empire azért adott különleges hangulatot - és ad majd utolsó évadával is -, mert rendkívül erősen ott van benne az alkoholtilalom és a 20. század elejének hangulata. A Manhattanben azonban a világ és a forrongó nagyhatalmak inkább csak háttérként szolgálnak. Így emelve a feszültséget. A korabeli kosztümök persze azért jól ki vannak dolgozva. De ahogy a főszereplők elszigetelten dolgoznak a világtól, úgy mi is csak a párbeszédekből kapunk információkat a külvilágból. A Salem, a WGN első igazi sorozata nem nyerte el a szakma tetszését. A Manhattan azonban nagy sikert arathat, mert minden adva van hozzá. Vannak benne olyan színészek, akik akkora sikerprodukciókat jártak meg, mint a Mad Men, vagy épp a Joss Whedon-féle Dollhouse. Az íróknak pedig ott az erős történelmi háttér. A CBS-en futó Extant mellett ez az a széria, aminek okvetlenül érdemes esélyt adni a nyáron.

További hírek

9 közép-európai országban is egy magyar műsort vetítenek vasárnap este

Az HBO elnöke a Csernobil lehetséges folytatásáról nyilatkozott



Hozzászólások