A Lost készítője egyike a legfoglalkoztatottabb kreatív szakembereknek Hollywoodban, hisz a producer felelős per pillanat a jövő Star Trek és Star Wars filmjeiért is egyszersmind, viszont jó eséllyel csupán az egyik franchise-t fogja továbbvinni a rendező. Ha pedig mindez nem lenne elég, két, J. J. Abramshez kapcsolódó pilot is készülőben van, a 2013-14-es szezonban fog bemutatkozni a FOX Almost Human című – robotos, rendőrös -, és az NBC Believe című szériája, ami egy szuperképességekkel megáldott kislány és annak izomagyú védelmezőjének kalandjait göngyölíti majd fel. E két produkció hűen tükrözi, hogy habár Abrams legtöbb sorozatában óriási potenciál rejtőzik, nagyon gyakran fennáll annak veszélye, hogy a jól megkomponált felütést követő megvalósítás kevés ember ízlését találja el. Ami egy országos adón futó tévésorozat esetében kritikus lehet, hisz minden a nézettségen múlik.

Az NBC-nél most reménykedve várhatják a jövőt, hiszen a Believe executive producere Abrams mellett nem más lesz, mint Alfonso Cuarón, aki összehozta nemrégiben többek közt a zseniális Az ember gyermekei című filmet is. A csatorna fejesei előtt azonban vészjósló ómenként lebeghet az a Revolution, ami korántsem váltotta meg úgy a világot, mint a Lost, még ha a jó öreg J. J. mellett az Odaát Eric Kripkéje is mindent megtett a posztapokaliptikus történet sikeréért. Persze ahhoz, hogy teljes bizonyossággal kijelenthessük, hogy nem minden válik arannyá, amihez Abrams hozzáér, egy kicsit a múltban kell még kapirgálnunk.
Abrams összesen 10 sorozat executive producere volt eddig, így kezdve a sort az 1998-as Felicityvel, folytatva az Aliasszal, a Losttal, és A rejtéllyel, amik közül mind több mint 100 epizódot futott. A célszemély egyike a frissebb projekteknek, ami 2011 óta van képernyőn és a nagyon is sikeres sorozatok közé sorolható. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezen szériák mind meghatározóak a maguk műfajában. De mi a helyzet a bukásokkal? Amikről senki nem szeret beszélni. Így A Miért pont Brian?, a Six Degrees, a kémcsaládról szóló Undercovers és az Alcatraz is a fájó pontok közé tartoznak. Emlékezhetünk rá, mennyien kapaszkodtak meg erősen a karfájukba, amikor az Alcatraz pilotja felidézte a Lost legszebb pillanatait, zenéit, aztán a drámasorozat úgy állt bele a földbe 1 évad után, hogy öröm volt nézni.
És hogy akkor sikeres sorozatkészítő-e J. J. Abrams? A bukások ellenére is azt kell mondanunk, hogy igen. Olyan, aki immár két fronton is helytáll, így filmes rendezései mellett továbbra is foglalkozik sorozatokkal. Mi azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a producer valamikor a közeli vagy távoli jövőben akár egy Star Trek széria készítésébe kezdjen, ha már a filmeknek köszönhetően így belerázódik az Űrszekerek stílusába. Persze most ismét jön a kérdés, garancia lenne ez a sikerre? Tényleg kijelenthető, hogyha J. J. Abrams neve feltűnik a stáblistában, akkor biztosan jó filmet vagy sorozatot kapunk? Nem. De egy olyan pillanatot jelenthet sokunk számára, amikor elkezdünk reménykedni. Hogy itt valami igazán menőnek lehetünk majd tanúi az elkövetkezendő 40-120 percben.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

hirdetés