A Trónok harcának nem csak a nézettsége kívülálló, de a történetvezetéssel és a megvalósítással is nagyon elégedettek lehetünk. Sőt az 1. és a 2. évad is hozott egy-egy kiemelkedően király részt (1×09, 2×09), mely különösen nagy visszhangot kapott. Idén azonban erre nem kellet a szezon végig várni, már az eheti 3×04 rész meghozta ezt, mely legalább annyira jól sikerült, mint az említett két korábbi epizód. A történet tehát szárnnyal, mely újabb sorozatrekord nézettséget hozott.
A múlt heti 3×03 epizód után, mely 4,7 millióval döntött rekordot, a legújabb részt 4.9 millióan látták a teljes lakosság körében, míg 2,6 millióan a 18-49-es korosztályban. Az ismétlésekkel együtt pedig, 5,9 milliós nézettséget hozott az HBO-nak. Ezzel a sorozat nagyon közel került az 5 milliós lélektani határhoz, melyet az évad során szinte biztosan át fog lépni.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés