.

Nagy múltú CBS-es szitkomtól búcsúzhatunk idén

Írta: RaulReal | 2012. szeptember 26. 19:47
Amit a Jóbarátok jelentett az előző, most már 30-as, 40-es éveikben járó tévénéző generáció tagjainak, az volt nekünk az Így jártam anyátokkal. Az volt? Nem elírás. A most nyolcadik évadát kezdő sorozat záró évadát láthatjuk, a Screenrant.com-on olvasható pletykák szerint ugyanis ha nem sikerül megegyezni mind az öt főszereplővel, akkor inkább befejezik a készítők a nagyívű és sok ideje húzódó történetet. Igazából azonban már évek óta nem számít, hogy ki lesz Ted Mosby neje, a hírhedt sárga esernyős nő, a poénok jó ideig nem erre épültek, inkább Lilly és Marshall házasságára, a gyerekvállalásra, kézzel foghatóbb dolgokra. Érdekes módon akik a sorozat címében emlegetett anyára lettek volna kíváncsiak, azok jórészt régen elkaszálták a CBS produkcióját. És ebben valóban jeleskedett a sorozat, a napokban (minimum 7/10-es értékelésű) új résszel jelentkező széria még mindig üde színfolt a szitkomok néha elrettentő palettáján. Emellett Jason Segel lenyilatkozta, hogy van azért nekik is rengeteg dolguk, így akkor sem fognak szomorkodni, ha befejeződik a produkció, hiszen mind az öt főszereplő kisebb-nagyobb sikerekkel kezd betörni a mozi-iparba, Segel és Neil Patrick Harris a tévéipar nagy testvérének berkein belül is leginkább nevettetnek, Cobie Smulders (Robin) pedig a Bosszúállókban játszott el nemrégiben egy fontosabb ügynökszerepet, a Tedet alakító Radnor pedig a romantikus vígjátékok zsánerében próbálkozik, rendezőként a kamera túloldalán és főszereplőként is, hiszen elsősorban ő azért színésznek indult, és ebben a legtehetségesebb. Egyes hangok szerint lehetséges, hogy a színészek így próbálnak meg maguknak fizetésemelést kicsikarni, viszont álljon bármi a dolog hátterében annyi biztos, hogy az 5 karakter közül, ha bárki is kiesik, a produkciónak annyi. De attól függetlenül azért ebben a szezonban megtudjuk majd, kit takar az a bizonyos sárga esernyő. Ennyi biztos.

További hírek

Így jártam anyátokkal kritika: vége az önfeledt csajozásnak

Mégis képernyőre kerülhet az Így jártam apátokkal



Hozzászólások