Szeptember 7-én, pénteken 21:25-kor kissé megdöbbentő premierrel találkozhatunk az RTL Klub-on: jön ugyanis a CSI: A helyszínelők legelső évada. Az „új” szezon érkezéséről korábban már említést tettünk, egészen pontosan ebben a cikkben. A jövő heti premier több szempontból is nevetséges: egyrészt 12 év lemaradással tűzik képernyőre a kezdeti történéseket; másrészt 2010-ben is dönthettek volna úgy a csatornánál, hogy nem a negyedik etappal indítják a helyszínelést. Akkor ugyanis – szintén érthetetlen módon – a 4. évaddal vezették be az alap CSI sorozatot. A Viasat3-as vetítést pedig még meg sem említettük: ők már rég leadták ezeket a részeket, hozzájuk ősszel már a legfrissebb szezon érkezik. Mindegy. A lényeg, hogy a héten finálézó CSI: Miami helyszínelőket jövő pénteken a Las Vegas-i helyszínelő csapat váltja. (fotó: RTL Sajtóklub)


Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada
