A Jeremy Irons főszereplésével készült, már a második évadánál járó történelmi széria mindenben követi a Showtime által kitaposott trendet: vér, ármányok és testiség. Idehaza az HBO vetíti a produkciót, amit nagyrészt Magyarországon forgatnak, így a stáb visszatérő vendég az országban. Az etyeki Korda Filmstúdióban végignézhetőek azok a helyszínek, ahol a pápai család hatalomra tört, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint ide kattintani és augusztus 20-ig bezárólag az addig feltett négy kérdés bármelyikére helyesen válaszolni.
A Borgiák harmadik évada már biztos, így akiknek nem kedvezne a szerencse, 2013-ban ők is újra elmerülhetnek a felnőtteknek szánt történelmi kalandban, ami a Showtime amerikai csatorna berkein belül az első olyan valós alapokon nyugvó, múltba visszatekintő sztori, ami felveheti a versenyt Boleyn Annával és a Tudorokkal.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
