A Chuck-ban Sarah-t alakító Yvonne Strahovski interjút adott a Mo Ryan-nek. A szöveg magyar fordítása a Chuck-Hungary.info-ra került ki. Az interjúban elsősorban a 3. évadról és még kiemeltebben a szezon utolsó 6 részéről szól (3×13-19), így vigyázzunk, mert spoiler-esek.

Sarah-nak nagyon sok döntés elé kellett állnia ebben az évadban. Nyitott legyen Chuck felé, de aztán minden megváltozik, mikor nemet mond Sarah-nak a prágai útra. Így kénytelen végignézni, mik történnek emiatt. Az évad számodra nagyobb kihívást jelentett, vagy ugyanolyan volt, mint az előző kettő?
Imádtam forgatni ezt az évadot. Úgy érzem, sokkal jobb volt, mint az eddigiek. Színésznőként nekem is sok vicces rész jutott, mert ebben az évadban a mókából nincs hiány. Igaz, Sarah számára a dolgok egyre bonyolultabbak lettek. Megváltozott a kapcsolata Chuck-kal, s aztán megjelent a jóképű Daniel Shaw is. Döntenie kellett, hogy: Chuck vagy Shaw? Utána (az eheti rész után) próbált Daniel-lel valami olyasmit találni, mint amit Chuck-kal, de nem ment neki, mert nem volt ugyanaz. Sose jön ki úgy, mint Chuck-kal. Valami mindig közéjük áll.

hirdetés

Mit gondolsz, milyen lesz most Chuck és Sarah kapcsolata? Megkönnyebbülést éreztél? Valamilyen változás a karaktered szempontjából?
Igen, úgy gondolom ez mindenki számára jó volt. Ez amolyan természetes haladás, melynek meg kellett történnie, ha nem is egyből, de mégis. Nagyon sokszor próbáltuk őket szétválasztani, de végül mégis összemelegedtek. Mindketten sok akadállyal néznek szembe, de ez amiatt is van, hogy Chuck és Sarah is kém. Úgy hiszem, mindenki örül ennek.

Szerintem a rajongók tudták, hogy végül ez megtörténik. Sarah és Shaw között sokszor zűrzavar alakult ki. Próbáltad távol tartani magad az “online pletykáktól”?
Nem, de hallottam. Nem sokat vagyok fent az interneten, nem is olvasok onnan sokat, de hallottam (van erre pár emberem). Nem vagyunk boldogok. És mit szólnának a nézők mondjuk Shaw és Hannah kapcsolatához? Persze ez nem fog megtörténni.

Milyen volt leforgatni azokat az epizódokat, amelyekben már ők együtt vannak? Olyan, mint régen, vagy ez teljesen más volt?
Más volt, mint az előzőkben. A karakterem, úgymond mindig rendellenesen viselkedik, néha az érzelmeit se a legjobb módon fejezi ki. Mindig is kém volt, s nem tudja, hogyan élhet úgy, hogy nem kém életet él. Azt hiszem Chuck volt az, aki megmutatta neki az évadok során, hogyan is élhetne Sarah úgy, mint a többi normális ember (civil). Sarah sokszor ellazul, s nem fojtja el annyira az érzéseit. Határozottan ez egy érdekes út, melyben láthajtuk, hogyan fejlődik a karakterem.

Remélem is, hogy elég vicces lesz a Sarah és Chuck közötti románc. Ezeknél a jeleneteknél egy vígjátékba csöppenünk bele? Mi lesz több: dráma vagy vígjáték?
Nem tudom, hogy erre mit mondjak. Valójában a végén még lesz egy “drámai csapás”. Talán (beleértve a kapcsolatot) mind a kettőből lesz.

Egy fontos kérdés: Chuck megtudja végre Sarah igazi nevét, vagy csak simán Sam-nek fogja nevezni?
Nem, neki Sarah lesz. Így ismerkedtek meg, nincs értelme annak, hogy miután megtudná, máris azon a néven szólitaná.

Lesz jelenet Sarah családjáról, esetleg egy visszaemlékezés az utolsó részekben?
Nem, úgy gondolom, hogy várni kell még arra, ha lesz negyedik évad, valószínűleg láthatunk.

Mielőtt elmennénk, van itt egy kérdés egy rajongódtól. Hasonlítasz a karakteredre?
Úgy vélem, hogy egy kis részben igen. Szeretek én is sportosan öltözni, különféle sportokat űzni.

Van esetleg ötleted arra, ha azt mondanák neked, hogy: “Itt egy epizód, rendezd meg”?
Igen, többször is felvetettem Chris Fedak-nak. Milyen lenne, ha esetleg Sarah Párizsba, Milano-ba utazna egy Fashion Week-re (Divat Hétvége). Különböző parókákat kellene hordania, s az a sok modell.

Szintén egy rajongói kérdés: szoktál játékokat játszani, “kockulni”?
Nem, messze áll tőlem a játékvilág. Tudom, a Mass Effect 2-ben szereplek, de csak nézem magam, nem játszok. Nagyon jó érzés, hogy tudom, van egy játék, amiben benne vagyok.

Végül: mit mondanál, mire számíthatunk az utolsó részekben?
Istenem, dráma az lesz benne, mivel Chuck-nak meg kell húznia azt a bizonyos határvonalat a kémélete és a családi élete között. Veszélyesen közel kerül a kettő egymáshoz.

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát