A Sony Pictures Television (SPT) Networks és Paramount Pictures az eOne Televisionnel közös produkcióban az AXN csatornák számára forgat sorozatot. A cég (The Firm) amerikai premierje január 8-án lesz, míg hazánkba az AXN alig több, mint 1 hónap lemaradással, február 19-én tűzi képernyőre. Részletek a csatorna közleményében:

A produkció alapját John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regénye A cég (The Firm) illetve az ez alapján 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével, azonos címmel bemutatott hollywoodi kasszasiker adta. A film folytatásaként megvalósuló széria Magyarországon az SPT csatornacsaládjába tartozó AXN televízión debütál február 19-én. A sorozatot 111 helyen, többek között Ázsiában, Latin-Amerikában, Közép-Európában, Olaszországban, Afrikában és Oroszországban is műsorra tűzik, amelyet körülbelül 20 nyelven sugároznak majd. Marie Jacobson, az SPT tévécsatorna-hálózatának programjaiért és gyártásáért felelős ügyvezető alelnöke szerint, ez az első olyan széria, amely az USA premiert követően az összes AXN csatornán bemutatásra kerül majd. „A Tom Cruise főszereplésével bemutatott filmre épülő sorozat márkaépítő szerepet tölthet be az SPT csatornái számára, valamint mérföldkövet jelenthet a Sony Pictures Televison Networks globális stratégiája szempontjából is.” – jelentette ki Jacobson.

A színészgárdában olyan neveket vonultatnak fel, mint Josh Lucas (Mindenütt nő, Egy csodálatos elme) Juliette Lewis (Született gyilkosok) valamint Tricia Helfer és Callum Keith Rennie, akiket a sci-fi műfaj kedvelői a Battlestar Galactica széria kapcsán ismerhetnek. A vadonatúj dráma producerei Lukas Reiter – akinek nevéhez fűződik többek között a „Különleges ügyosztály” (Law & Order) valamint John Grisham, a sorozat alapjául szolgáló könyv írója, egykori jogász.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része