Pár nappal ezelőtt beköltözött az utolsó villa lakó is így már 14-en vannak: Veronika, Gergő, Melinda, Kinga, Fecó, Vera, Annamária, Csaba, Attila, Dya, Cristofel, Bandi, Seherezádé és Péter. Az RTL Klub azonban bejelentett egy újítást – az arénán kívül – mégpedig azt, hogy rögtön a játék elején lecserélnek két játékost, új beszavazó show-k keretében. Október elején lesz a “megmérettetés” amely a villa melletti arénában fog zajlani. A küzdelem végeztével a nyertes lány és fiú védettséget szerez. A nézők egy napig szavazhatnak majd a kedvenceikre, a legkevesebb szavazatot kapott lánynak és fiúnak október 6-án csütörtökön már el is kell hagyniuk a villát, hogy a helyükre a két új kategóriából, a feltörekvőkből és a karrieristákból kerüljenek be az új játékosok.

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára