Aradi Balázzsal készítettünk interjút, aki Miklós fiát alakítja a Barátok köztben. Balázs mesélt az életéről, a forgatásról, elmondta mi a véleménye karakteréről, illetve hogyan változhat a jövőben. Elárulta, hogy mik a kedvenc sorozatai, beszélt a nyaráról, valamint a hobbijairól. Kérdeztük az érettségi után terveiről. A válaszokon kívül Balázs videós üzenetben üdvözli a SorozatWiki.hu látogatóit.

Tatabányáról költöztél fel Budapestre a forgatások miatt, nehéz volt megszokni ezt a nagyvárost?
Nem mondhatnám, azt hogy nehéz volt, mert már sokat voltam ugyanis Pesten, legfőképpen azért, mert sokat jártam fel a nagymamámhoz, akinél most, jelenleg is lakok a forgatások alatt, úgy hogy maga a város félig meddig már a második otthonom volt, úgy hogy nem volt nehéz hozzá szokni, ugyanis nagyon szeretek itt lenni.

hirdetés

Hogyan viseled a népszerűséget, gyakran felismernek az utcán?
Persze, meg esik. Sokszor volt már olyan alkalom, főleg mióta napi rendszerességgel is megjelenek a sorozatba, azóta többször oda szoktak jönni, de én úgy veszem észre, hogy azét mert szeretik a sorozatot, lehet a karakteremet is bírják, elég jól viszonyulnak hozzám, tehát nem volt nagyon negatív visszajelzés, de már volt olyan valaki, aki azt mondta, hogy hát, azért kicsit neveletlen vagyok, meg stb, öreg nénik mondták ezt, de ettől függetlenül én élvezem ezt az egészet és nem látom még a negatív oldalát.

Nehéz volt beilleszkedni a sorozat stábjához, hogy tetszik a forgatás?
Nem volt egyszerű. Legelőszőr főleg azért, mert egy profi csapattal volt dolgom és azért nekem volt mit behozni, és mert előtte még sosem dolgoztam kamerák előtt. Megkellett szokni azt, hogy nem mindegy hová állok, nem mindegy hol vagyok, stb, de úgy érzem, hogy mostanra ez már nem probléma, és többiekkel is, a stábtagokkal igen hamar sikerült kialakítani tök jó viszonyt. Ráadásul a fiatalokkal, annyira jóba vagyunk, hogy még néhány közös programot is csinálunk, bulizunk, stb, úgy hogy jól érzem magam bent.

Hogyan jellemeznéd az általad megformált karaktert, így külső szemlélőként?
Bonyolult karakter. Egyrészt a Berényi Miklósnak a fia, aki mint tudjuk egy simlis gazember. Amit még nem tudunk biztosan, és lehet, hogy Balázs Miklós génjeit örökli. Vallásos szülőknél lakott, és egészen 16 éves koráig nagyon szigorú neveltetésben volt része, pont ezért a Miklósnak a húzásait teljesen elítéli, de ez nem jelenti azt, hogy idővel ne lehetne ő is olyan, mint amilyen Miki. Rengeteg lehetőség van a karakterben, ez most még nem bontakozott ki. De annyit mondhatok a karakteremről, hogy egy tizenéves srác, aki keresi a helyét a világban, de most majd szerintem hamarosan meg is fogja találni.

Akkor inkább pozitív karakternek érzed?
Jelenleg pozitív karakter, de ez nem jelenti azt, hogy nem billenhet át a másik oldalra, hiszen olyan génekkel rendelkezik, amelyek sokat sejtetők.



Mit gondolsz, valaha rendeződhet a sorozatbeli Balázs viszonya Mikivel, úgy hogy Balázs továbbra is elítéli Miki dolgait és pozitív karakter marad?
Szerintem mindenképp változhat, már most is volt olyan a sorozatban, hogy elkezdtek jóba lenni, de aztán Mikinek volt megint egy simlije, mikor Timikét elvitte, így ez most teljesen lerombolt mindent. De a sorozat folyamatosan változik így én is látok arra esélyt, hogy egy idő után kifognak békülni vagy legalább is megtalálják a közös hangot. Azt nem tudom, hogy ez menne-e anélkül, hogy teljesen meg ne változna a karakterem. Balázs karaktere amit most jelenleg képvisel az ütközik Miklóséval. Lehet, hogy Balázs kicsit majd igazodik Miklóshoz, vagy Miklós Balázshoz, ezt még nem tudni, de szerintem most, jelenleg teljesen esélytelen kettőjük számára egy apa-fiú kapcsolat.

Szoktál interneten rajongói oldalakat, vagy esetleg sorozatos oldalakat látogatni?
Be kell valljam, hogy szoktam. Most már annyira nem, de amikor elkezdődött a sorozatbeli szerepem akkor borzasztó kíváncsi voltam, hogy milyen reakciók vannak. Megnéztem jó pár fórumot, Barátok közt-ös fórumokat, ahol aztán olvastam hideget-meleget is, ez érdekelt, és mivel sok sorozatot nézek jóval több fórumba megyek be.

Milyen sorozatokat kedvelsz, miket néztél az elmúlt években?
A legnagyobb kedvencem a Lost volt, ezt követtem folyamatosan, mind a 6 évadot végig néztem, bár a befejezéssel annyira nem voltam megelégedve, ezenkívül még a Dexter c. sorozat volt rám nagy hatással, és A szökést is nagyon szerettem, de főleg az első évadját, aztán van még jó pár sorozat, de az a helyzet, hogy mostanában nem igen van időm rájuk, így a háttérbe szorultak, de a kedvencek azért megmaradtak.

Mielőtt bekerültél nézted-e a Barátok köztöt, és azóta visszanézed-e az epizódokat?
Amikor 2.-os voltam, akkor abból állt a napom, hogy suli, stb, volt kori edzés, mert jártam edzésre, és edzésről rohanni kellett haza, hogy elérjük a Barátok köztöt, tehát függő voltam, mindig néztük, és ha nem értük el, akkor felvettük. Aztán amikor 5-6-os voltam, akkor elkezdtek más dolgok érdekelni és a Barátok közt is a háttérbe szorult, de most hogy bekerültem elkezdtem azért újra nézni, hogy követni tudjam a szálakat, és amikor az 1. nap bementem a stúdióba megismerkedni a stábtagokkal, ők is látták, hogy azért képben vagyok.

Mindig van időd megnézni amikor megy a TV-ben?
Nem. Éppen ezért az RTL Most! oldalán szoktam visszanézni legtöbbször, hiszen hétköznap általában forgatásról megyek haza vagy éppen más teendőket végzek vagy pihenek. Valamikor olyan korán fekszek, hogy nem tudom megnézni a Barátok köztöt, mert másnap 5-kor kellek, menni kell forgatásra, van ilyen.

Azt mondtad, volt olyan időszakod, hogy elhanyagoltad a sorozatot, ez mit jelent? Nem nagyon nézted, vagy csak heti 2-3 részt?
Nem, egyáltalán nem. Teljesen kiesett a Barátok közt, és sok karakterről csak annyit tudtam, akik az elmúlt években főszereplők, vagy állandó szereplők voltak, hogy mi volt a nevűk és hogy néztek ki, de, hogy hogy kerültek be, vagy miként tűntek el azt nem tudtam. Az elmúlt 4 év történése az teljesen kimaradt egészen addig, amíg be nem kerültem.

Aradi Balázs üdvözöl titeket:


5 hetes nyári szünetetek volt, hogy telt a nyarad?
Jól, nagyon jól. Már szükségem volt a pihenésre, mert hát elég stresszes voltam, meg kellett még szoknom ezt az egész hajtást. Jól telt, sok minden volt, bulizás, lazulás, pihenés, ebből állt. Végre volt időm a barátaimra, hiszen hétköznaponként nem nagyon találkozunk, hétvégén meg tanulok, külön órák, egyebek.

Voltál valahol vidéken vagy külföldön ami így jobban megmaradt?
Nem nagyon rajongok a külföldi nyaralásokért, a szüleimmel sem járok már el, mert egyszerűen nem szeretem ezt az egészet. Barátaimmal mentem le egy hétre Siófokra, az volt a nyár legjobb hete egyértelműen. Egy hét bulizás, fürdőzés, nagyon élveztem.

Jövőre érettségizel, mennyi időd jut a tanulásra a forgatások mellett?
Jelenleg kevés, mert most éppen sokat forgatok, de ez mindig változik. Így is van időm tanulni, másrészt, ha késő délután, vagy este felé kell mennem forgatni, akkor mindig hazamegyek előző nap és megyek iskolába délelőtt, aztán megyek Pestre és úgy megyek forgatni. Szóval azért be lehet osztani az időt. Mondják is, hogy „az embernek arra van ideje, amire szeretné”.

Mik a terveid az érettségi után?
Színészi pálya, ami vonz. Most, hogy hova fogok menni, milyen iskolába, vagy hogy egyáltalán megyek-e, vagy maradok itt, a Barátok köztnél ezt még én sem tudom, ez még rengeteg tervezés, meg 2 év múlva még ki tudja mi lesz, nem tudom megmondani, de a színészet mindenképpen érdekel.

Milyen hobbik vonzanak, és így a hétköznapok során, hogy tudsz velük foglalkozni?
Kifejezett hobbim nincsen. Régebben elkezdtem egy internetes játékkal játszani, a World of Warcraft-al, ami azért elég sok ember számára ismert. Ezzel a játékkal játszom évek óta és a sorozat és a tanulás mellett is van rá időm, tehát ez egy hobbi a számomra. Még a testmozgás, a futás, a kondizás ami hobbiként szóba jöhet.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna