Augusztus 30-án, hétfőn, 16:30-kor egy újabb szappanopera indul Elbűvölő szerelem (Amor descarado) címmel a TV2-n (ezt itt említettük meg). A 126 epizódból álló sorozat 2003-ban indult az USA-ban. Itthon a széria Joshi Bharat-ot váltja.
A telenovella hivatalos ismertetője: Az immár felnőtt férfivá érett ikerpárt, Rodolfo-t és Pedro-t közvetlenül a születésük után elválasztották, így nem is ismerhetik egymást. Mindketten tudnak azonban a másik létezéséről, s hogy különválasztották őket egymástól, csakis az apjukat hibáztathatják. Egykor ugyanis az apa az egyik fiát eladta, míg a feleségének azt hazudta, hogy elrabolták. Hosszú idő telt el az óta, és mindkét testvér más-más életet él. Rodolfo egy gazdag családban nőtt fel, és mindent megkapott, Pedro azonban világ életében nélkülözött. Pedro most egy étteremben dolgozik, ami előtt Rodolfo éppen balesetet szenved, majd kómába esik. Pedro-nak persze azonnal feltűnik a hasonlóság, ezért ellopja a testvére iratait, majd apránként az egész életét… A sorozat ajánlója:


Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
