Veszélyben volt a Lost február 2-án lévő 3 órás premierje, mert Obama elnöknek ez volt az egyik lehetséges időpontja az évértékelő beszédjének megtartására, és ekkor ,mint a többi nagy amerikai TV csatorna, az abc is ezt közvetítette volna. Carlton Cuse, a Lost egyik készítője tegnap este viszont azt írta, hogy a Fehérház hivatalosan közölte velük, hogy nem 2-án lesz a beszéd. Robert Gibbs a Fehérház egyik szóvivője azt mondta, “nem hiszem, hogy előfordulhat az a szcenárió, amiben tévénézők millióinak kell még egy hetet várni a Lost hatodik évadára csak azért, mert elnökük szólni kíván hozzájuk”. Ezek szerint a Lost premierje miatt zárják ki ezt a napot a lehetséges elnöki beszédek közül. Megjegyezném, hogy még korábban kiderült, hogy Obama is nézi a sorozatot.

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára