Június 25-én, pénteken, 14:45-kor indul az Egy tini naplója (Mein Leben und Ich) című német vígjátéksorozat a TV2-n. A produkció 2001-ben indult a német RTL csatornán, és összesen 6 évadot ért meg 74 epizóddal. Érdekességként megemlíteném, hogy a 6. szezont már 2006-ban elkészítették, de csak 2009-ben került bemutatásra. A TV2 minden hétköznap délután adja majd a sorozatot, július 5-től azonban egy órával később (azaz 15:55-től). Egy-egy rész körülbelül 25 perces.
A sorozat hivatalos ismertetője: Alexandra egy tipikus kamaszlány. A szülei folyton idegesítik, az iskolában sem szívesen barátkozik senkivel, és igazi istencsapásként éli meg, hogy az új lányt az ő pártfogására bízzák. Claudia ugyanis egy rendkívül idegesítő lány, Alex azonban mégis a segítségére szorul, hogy elkerülje az internátust.

hirdetés

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

hirdetés