Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd a hetek.hu-nak adott interjút, melyben fontos bejelentést tett, elárulta hogy tervezik egy új ATV indítását, mellyel a fiatal nézőket szólítanák meg: “Egy év múlva szeretnék kettő ATV-t látni, amelyek közül az egyiken alapvetően hírműsorok mennek, a másikon inkább szórakoztató műsorok és sorozatok.” Az ATV vezérigazgatója még májusban, a Media Hungary konferencián jelentette be, hogy stratégiai partnerséget kötöttek az RTL Magyarország egykori, és a TV2 Csoport jelenlegi műsorgyártójával, az IKO-val, mely az új szórakoztató produkciókat készíti majd a csatorna számára.

Németh S. Szilárd emellett beszélt arról is a riportban, hogy ősszel egy új, napi magazinműsorral tér vissza a képernyőkre az ATV-n Jakupcsek Gabriella. A kedvelt műsorvezetőt hosszú éveken keresztül láthattunk a köztévén többek között a Magyarország, szeretlek!-ben és a Ridikülben, míg 2015 év végén váratlanul el nem bocsájtották. Jakupcsek 2017 tavaszán a TV2-n tért vissza, de műsora öt epizód után befejeződött és azóta csak A Konyhafőnök VIP második évadában láthatta őt a közönség. Az új, napi műsorról azonban egyelőre nem tudni semmi konkrétumot.

hirdetés

A héten 3 nagyobb műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en

Visszatér a Barátok közt az RTL-re, elölről kezdi a sorozat ismétlését a csatorna

Kiderült, hogy mikor debütál Lékai-Kiss Ramóna vadonatúj vetélkedője a TV2-n

Idén is látható lesz A mi kis falunk szilveszteri különkiadása az RTL-en

Újabb műsorváltozás lesz most pénteken és vasárnap a TV2-n

Nyilvánosságra hozták, hogy mikor érkezik a Showder Klub 33. évada

hirdetés