Augusztus végén távozott Révész Zsuzsa kommunikációs osztályvezető és Pécsi Norbert sajtókapcsolati vezető az RTL Magyarországtól. Decembertől a csatorna egyik legsikeresebb kreatív producere, Schiwert-Takács László lett a médiacég marketing-kommunikációs igazgatója. Az elmúlt hetekben pedig újabb változások történtek ezen a területen – tudta meg a SorozatWiki.

November 20-án Lukács Attila csatlakozott a tévé kommunikációs csapatához. A szakmai pályafutását a Duna Televíziónál kezdte, ahol először híradó riporter, majd 2006-tól sajtómenedzserként dolgozott. 2008 nyarán a TV2-hez igazolt szövegíróként, majd 2013 januárjától az Indexnél folytatta. A hírportálnál részt vett az Index2 felállításában, ezt követően pedig az Index szerkesztője volt. 2013 novemberében a Viasat pr-menedzsere lett: nevéhez fűződik egyebek mellett az Észbontók 2. évada, az Ádám keresi Évát és a Totalcar című műsorok kommunikációja. Egyéves ügynökségi kitérő után lett az RTL Magyarország munkatársa.

December második felében távozott a csatorna egy meghatározó sajtósa. Molnár Boglárka kisebb megszakítással közel öt évig dolgozott az RTL kommunikációs csapatában.

hirdetés

Január 15-ével Böjte Piros csatlakozott az új marketing-kommunikációs igazgatósághoz. Böjte 2001-től szerkesztőként dolgozott többek között a Mónika, a Balázs-Show, az Ecopoly, a Benne leszek a tévében és az Anyacsavar című RTL Klubos műsorokon. 2007-től a Barátok közt sajtófőnőke lett, ahonnan 10 év után tavaly decemberben távozott.

“Kedves kollégánk Molnár Bogi a 2017-es Celeb vagyok végén, öt év után búcsúzott tőlünk és keresett más kihívásokat.

Mostanra már teljes az RTL Magyarország Kommunikációs csapata, Gedeon Bea mellé, aki az X-Faktor mellett A mi kis falunk valamint a Válótársak komplett kommunikációjával foglalkozik pillanatnyilag, novemberben csatlakozott a csapatunkhoz Lukács Attila, ő a News területhez tartozó tartalmak megjelenéseivel foglalkozik és nagyszerű eredményeket produkál. A team Böjte Piros érkezésével alakult ki véglegesen, aki jelenleg A Fal, A Konyhafőnök valamint a castingot tartó Survivor ügyeit viszi” – mondta Schiwert-Takács László marketing-kommunikációs igazgató a SorozatWikinek.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban