Pénteken írtuk meg, hogy hétfőtől a TV2 műsorváltozására reagálva (miszerint mégsem A hegyi doktor lesz látható, hanem továbbra is bazár ismétlések), az RTL Klubon is nagy változás lesz. Akkor még úgy volt, hogy a csatorna megcseréli a Fókuszt és a Megtörvét, előbbi 20:00-kor, utóbbi 19:05-kor lesz. Hétfőn délután azonban újabb azonnali műsorváltozásról döntött az RTL Magyarország, miszerint délutánra pakolják az új török sorozatukat. A döntés ezúttal szinte az összes délutáni és esti műsort érinti.

Este a Fókusz végül marad 19:05-kor, de az eddigieknél is hosszabb lesz, reklámokkal együtt több, mint 1 órás adásidőt kap. Az új török sorozat délutánra pakolása miatt, minden további esti sorozat és műsor nagyjából egy órával korábbra kerül. A Barátok közt az eddigi 21:05 helyett 20:05-kor indul majd. A Tanár ismétlése, a Magnum, a Mr. Whiskey, A mi kis falunk korábbi részei, valamint az Isten belájkolt című sorozatok pedig már 20:45-től képernyőre kerülnek. Az Isten veled, Magyarország! pedig hétfőnként 21:50-ös időpontban fog jelentkezni.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
