Március 2-ával távozik a Viacom produkciós vezetője – tudta meg a SorozatWiki. Móré Annamária felelt a vállalat magyar, román és cseh saját gyártású műsoraiért. Magyarországon a Viacom olyan csatornákat üzemeltet mint a Comedy Central, az RTL Spike, a Paramount Channel, vagy épp az MTV. A távozó vezetőhöz utóbbi években többek között olyan produkciók tartoztak mint a Tömény történelem, a Készhelyzet 2. évada, a Pumpedék, az utolsó három Viva Comet, a Stáb a tanyán vagy épp a román Show de Seara cu Viorel Dragu. Ezen kívül 2001-2017 között 16 évig a Barátok közt egyik írója volt és 2011-ben a Kalamár Tamásék által készített Csalfa Karma című websorozaton is dolgozott.

Móré A mi kis falunk és a Korhatáros szerelem gyártójánál, a ContentLabnál folytatja. “Hat és fél intenzív évet töltöttem a Viacomnál; sokféle műsort csináltam, szakmailag sokat tanultam, de úgy érzem, új ingerekre van szükségem. Régi vágyam volt fikciós sorozaton dolgozni; a legjobbkor talált meg az új kihívás” – mondta a távozó vezető a SorozatWikinek.

“Móré Annamari kiváló televíziós szakember, írói és kreatív produceri tapasztalattal egyaránt rendelkezik. A ContentLab mindig is fontosnak tartotta, hogy lehetőséget adjon tehetséges szakembereknek, akik egy kreatív, inspiráló környezetben bontakoztathatják ki tudásukat. Egy olyan új fikciós projektünk kapcsán kezdtünk el Annamarival gondolkodni, ami megvalósulás esetén igazán izgalmas szakmai kihívás valamennyiünknek. Márciustól a projekt előkészítésében és fejlesztésében dolgozunk együtt” – nyilatkozta oldalunknak Hámori Barbara a ContentLab vezető showrunnere.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna