A TV2 február elején jelentette be a tavaszi műsorait. Az akkor közölt produkciók közül már majdnem minden elindult. A februárban leleplezett műsorok közül csak az Ördög Nóra által vezetett Vigyázat, gyerekkel vagyok és A Nagy Duett lett sikeres, az összes többi megbukott, vagy rossz nézettségi eredményeket produkált. Két tavaszra bejelentett produkció van, ami még nem indult, de úgy tudjuk, hogy ezek májusban sem kerülnek képernyőre.

A Szerelem első csókra egy szociális kísérlet lett volna. “A merész jelentkezők vakon, egy csók alapján próbálják kideríteni, ki is lehet az igazi, amihez csak egy minimális családi vagy baráti segítséget kapnak” – állt a csatorna korábbi közleményében. A SorozatWiki infórmáció szerint viszont nem találtak elég jelentkezőt a műsorra, így nem készült el és a későbbiekben sem fogják leforgatni.

A Séfek séfe egy új főzőműsor. “A vadonatúj gasztro-tehetségkutatóban profik és kezdők egyaránt indulhatnak a tíz millió forintos fődíjért, és az egyik legnevesebb nemzetközi séf iskola ösztöndíjáért. A Séfek séfében nem lesz hiány ízekben, és érzelmekben sem” – közölte még februárban a TV2. A SorozatWiki információ szerint ennél a produkciónál minden rendben volt, az elmúlt hónapokban rögzítették is a műsor adásait, a csatorna mégis úgy döntött, hogy tavasszal nem kerül képernyőre. A döntésnek nem tudni pontosan mi az oka, de elképzelhető, hogy A Konyhafőnök VIP RTL-es vetítése miatt csúsztatták későbbre a Séfek séfe premierjét.

hirdetés

A két műsorral kapcsolatban megkerestük a TV2-t, de kitérő választ kaptunk: “Május 8-tól ezentúl minden hétköznap este láthatják a nézők Ördög Nóra vezetésével a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című vicces családi vetélkedőt a TV2-n, Tilla pedig már várja a Bummra a jelentkezőket. A szezon további műsorairól a megfelelő időben tájékoztatást adunk majd.”

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre