A Tömény történelem első évada 2016 őszén jelentkezett a Comedy Centralon. A műsorban hazánk hírességei ittas állapotban meséltek el egy-egy történelmi sztorit, hajmeresztő, szórakoztató verzióban, melyeket aztán díszletek között, korhű jelmezekben, józan színészek adtak elő, hang nélkül, szájszinkronnal, tátogva. A műsor nagy érdeklődést váltott ki, így 2017 őszén a csatorna bemutatta a produkció második szezonját is. Az új adások szintén kiemelkedő nézettségi eredményeket értek el, sőt a Tömény történelem bekerült a legjobb három comedy show közé a Televíziós Újságírók Díján.
A SorozatWiki információi szerint azonban a sikerek ellenére 2018-ban nem folytatódik a műsor. A hírrel kapcsolatban megkerestük a csatornát, illetve megkérdeztük, hogy mi az oka a döntésnek.

A Comedy Central nézői azonban idén ősszel sem maradnak nagyobb saját gyártású műsor nélkül. „Idén ősszel szeretnénk egy újabb formátummal meglepni a közönséget. Erről a műsorról egyelőre nem árulhatok el többet, de ha minden a terveink szerint alakul, akkor legalább akkora figyelmet kelthet majd, mint amilyet a részeges történetmesélésünk érdemelt ki. A Tömény történelem formátumjogait pedig megtartjuk a Comedy Centralnál és reményeink szerint később megújulva, felfrissülve térhet majd vissza a sorozat a képernyőre” – tette hozzá a programigazgató.

Közel 100 műsor tér vissza a megújult közmédia őszi műsorstruktúrájában

Premierözön a Netflixen: 17 film kerül fel júliusban a streaming szolgáltatóra

Fontos fejlemények történtek az RTL új napi sorozatával kapcsolatban

A közmédia idő előtt megszünteti a Hazajárót

Már forgatják A renitens 4. évadát, ami nagy csavarral indít
