Március közepén a koronavírus miatt az összes többi magyar sorozattal együtt a Mintaapák forgatásait is leállították. De míg a többi érintett magyar széria azóta is képernyőn van, addig a Mintaapákból már április elején elfogytak az epizódok, így le kellett venni a képernyőről. Azóta több hazai sorozat forgatása is újraindult, melynek köszönhetően várhatóan nem is kell kényszerszünetre menniük, így a válság a korábban gondoltnál is jobban érintette a TV2 napi szériáját. Most úgy néz ki, újabb gondok vannak a produkciónál.

Másfél hete jelentették be, hogy tervezik a felvételek újrakezdését és új showrunner is csatlakozott a sorozathoz, Gát György személyében. Az új kreatív vezető nevéhez olyan népszerű régi produkciók köthetőek, mint a Linda, az Angyalbőrben és a Família Kft.

A SorozatWiki információi szerint viszont Gát György másfél hét után már távozik is a Mintaapák stábjából. Úgy tudjuk, hogy az utódja, az új kreatív felelős személye még nincs meg a csatornánál. A felvételek újraindításáról egyelőre továbbra se hallani biztos időpontokat.

hirdetés

A hírrel kapcsolatban megkerestük a TV2 Csoport Sajtóosztályát, ahol a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része