Március közepén a koronavírus járvány terjedése miatt az összes többi magyar sorozattal együtt a Barátok közt forgatásait is felfüggesztették és a felvételeket a két hetes tavaszi szünet után sem tudták folytatni. Az elmúlt hetekre azonban már nagyobb számban beszerezhetőek lettek a különböző védőfelszerelések és a tesztek, így egyre több széria munkálatai indulnak újra. Most újabb hasonló hírről tudunk beszámolni.

Hat hetes kényszerpihenő után, tesztüzemmódban folytatódott a Barátok közt forgatása – tudta meg a SorozatWiki a produkciótól. A felvételek pont hétfőn indultak újra, amikortól a sorozat – ettől függetlenül – újra főműsoridőbe, este 8-ra került. A széria készítői arról tájékoztatták oldalunkat, hogy minden korábbinál szigorúbb intézkedéseket hoztak a szereplők és az alkotók egészsége érdekében. A szériát gyártó UFA Magyarország elkészítette járványügyi cselekvési tervét, hogy a zavartalan munkavégzés biztosítása mellett a vírus terjedését is megakadályozza a forgatások során.

„Az újrakezdést megelőzte egy laboratóriumi koronavírus teszt, melyen az összes olyan dolgozónk átesett, akinek a munkája elvégzéséhez be kell lépnie a stúdióba és annak kiszolgáló tereibe. Mivel a színészek a jeleneteknél közelebb tartózkodnak egymáshoz, ezért rajtuk egy második tesztet is elvégeztünk. Azért, hogy a járvánnyal kapcsolatos stresszfaktort csökkentsük, vadonatúj munkarendet alakítottunk ki. Különleges biztonsági övezetet hoztunk létre az épületen belül, ahol a kollégák nyugodtan tevékenykedhetnek. Kidolgoztuk a munkavégzéshez szükséges szabályzatot, melyben mindenekelőtt lefektettük: az éppen forgató művészek kivételével mindenkinek kötelező a szájmaszk és a gumikesztyű viselése, illetve a rendszeres testhőmérséklet mérés, az egy légtérben való korlátozott létszámú tartózkodás, valamint a megfelelő izolációs távolság betartása. Emellett számos olyan körülményt biztosítunk a stáb tagjainak – többek között a megfelelő higiénia fenntartása, a folyamatos fertőtlenítés, a stáb rendszeres koronavírus szűrése –, amely a biztonságukat erősíti” – mondta Barátok közt producere a SorozatWikinek.

“Egyelőre teszteljük, hogy a szigorú szabályok mellett hogyan tud haladni a forgatás. Reméljük, hogy így is hatékonyan tudunk dolgozni. Fontos, hogy mindenki megszokja ezt a helyzetet, hiszen vélhetően még sokáig kell elővigyázatosnak lennünk. Ezzel együtt a teljes stáb bízik abban, hogy a világjárvány hamarosan véget ér. Ennek érdekében egyénenként, a privát életükben is megteszik a szükséges óvintézkedéseket; a maguk és környezetük védelméért pedig a szabályok betartásával dolgoznak a forgatások során és azon kívül is. Hiszen közös felelősségünk, hogy a nem munkával töltött időszakban is elővigyázatosak legyünk” – tette hozzá Ondruss Ilona.

hirdetés

A Barátok közt új részei minden hátköznap 20:05-kor láthatóak az RTL Klubon, a további tévés és online vetítési időpontokat itt foglaltuk össze. Nézzétek meg az újrakezdés utáni, első két felvételi napon készült, a produkciótól kapott további fotókat:


a

a




a

a

a



hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban