A Big Picture televíziós konferencián Szabó Balázs, a Sony Pictures Television programingért felelős executive igazgatója is előadást tartott. A szakember beszélt arról, hogy idén ősszel új évadokkal folytatódik a VIASAT3-on az Észbontók című műveletlenségi vetélkedő. Illetve visszatér a csatornára a Feleségek luxuskivitelben is, a műsorban több új szereplő is most először lesz látható, egyelőre azonban nem leplezték le őket.

A VIASAT6-ra november 9-én jön a Celebcella című új reality is, hazai sztárokat zárnak steril környezetbe és azt vizsgálják, hogyan bírják a bezártságot közösségi média, mobiltelefon és emberi kapcsolatok nélkül. A Celebcella lesz az első nemzetközi verziója a műsornak, mely eredetileg 2018-ban mutatkozott be, a brit Channel 5-on. A produkció első néhány szereplőjéről ma rántották le a leplet, Berki Krisztiánt, Lakatos Márkot, Megyeri Csillát (a képen) és egy népszerű youtubert, Henry Kettnert is bezárják a VIASAT6 újdonságában.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata