A Reszkessetek, betörők! az a filmsorozat, mely évek óta meghatározó, és egyben legnézettebb pontja is a karácsonyi tévés időszaknak. Az elmúlt öt évben mindig képernyőre került az RTL Klub műsorán, ám 2013-ban nem az ünnepi időszakban, hanem július végén vetítette a tévéadó. 2014 és 2016 között azonban minden alkalommal tarolt Kevin és egyik másik karácsonyi film sem ért a nyomába.

Idén év elején viszont olyan pletykák jelentek meg, hogy az RTL Klub már nem fogja adni a Reszkessetek-filmeket, mivel a TV2 szerezhette meg a vetítési jogokat. Bár a teljes karácsonyi műsort még nem ismerjük, az már biztos, hogy december 24-én este az RTL Klubon három év után először most nem lesz látható Kevin. Valamint az is kiderült, hogy a TV2 sem tűzi műsorára a Reszkessetek, betörők!-et ezen a napon, mivel a Sztárban sztár +1 kicsi jelentkezik ünnepi különkiadással.

Megkerestük a TV2 Csoportot, hogy 25-én és 26-án vetítik-e a Reszkessetek, betörőket!, de az ünnepi filmekkel kapcsolatban későbbre ígértek tájékoztatást. Amint kiderül, hogy látható lesz-e valamelyik hazai tévécsatornán a legendás karácsonyi filmsorozat, azonnal megírjuk.

Premierözön a Disney+-on: 12 produkció kerül fel novemberben

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán