Nem ritka, hogy egy a világon népszerű tévésorozatból elkészül egy országban a saját, helyi változat. Hazai viszonylatban ilyen adaptáció volt a Válótársak, mely egy holland széria feldolgozásaként került képernyőre, vagy a Korhatáros szerelem, melynek alapját egy új-zélandi romantikus vígjátéksorozat adta. Törökországban is előszeretettel dolgoznak fel külföldi produkciókat. Leforgatták már többek között A Grace klinika, a Narancsvidék és a Gossip Girl – A pletykafészek török verzióját, és jelenleg is készítik A szökést és a Szívek szállodáját. A sorozatadaptáció azonban fordítva is működik.

Pár évvel ezelőtt készítették el a Magyarországon is nagy sikerrel vetített Fatmagül indiai változatát, és most egy újabb, nagy népszerűségnek örvendő török produkcióból forgatják a következő helyi változatot. Az eredetileg 2009 és 2011 között, két évadon át futott Ezel – Bosszú mindhalálig című sorozatból bemutatták már a mexikói, orosz és örmény változatot is, most pedig Romániában dolgoznak a saját adaptáción. A román széria címe Vlad lesz, és már nyár óta forgatják a címszerepben Adrian Narteaval. A Vlad első évada 13 részből fog állni, a premierje pedig jövőre várható a romániai ProTV műsorán.

A román verzió története, akárcsak az eredeti változaté, egy a barátai által elárult férfiról szól, aki miután leülte börtönbüntetését, megváltoztatja a külsejét, hazatér és elhatározza, hogy bosszút áll azokon, akik elárulták. Az Ezel – Bosszú mindhalálig nem csak a világon, hanem hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. A sorozat 2011 áprilisától októberéig volt látható az RTL Klubon, a premierje pedig mérföldkőnek számít, hiszen ez volt az első török produkció itthon. A hazai tévénézők jelentős része az Ezellel ismerte és szerette meg a török szériákat, melyekből az elmúlt hét évben már 24 képernyőre került magyar szinkronnal.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része