A Big Picture konferencián az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, Kolosi Péter három, teljesen magyar fejlesztésű sorozat előzetesét is megmutatta a résztvevőknek, melyek 2020-ban kerülnek képernyőre. A Bátrak földje Kalamár Tamás új produkciója, egy 80 részes napi telenovella, mely 1865-ben játszódik és a szerelem áll a középpontjában. A szériával kapcsolatos fontos információ, hogy az első három epizód az RTL Most+-on debütál majd, ezt követően pedig az RTL Klubon is bemutatásra kerül ez az újdonság.

A Válótársak sikereit követően Scherer Péter újabb sorozatban lesz látható, az Apatigrist a Bátrak földjéhez hasonlóan a Paprika Studios gyártja, ez azonban egy modern dramedy lesz. A főszereplő egy családapa lesz, aki egyedül nevelte fel három lányát. Most, azonban hogy Vivien, Laura és Szandra kirepülnek a családi fészekből, apjuk is párkeresésbe kezd. Az első évad 8 részes lesz, közel 50 perces epizódokkal. A sötétebb hangulatú drámák rajongóinak szól majd a Mellékhatás, amely ugyancsak jövőre érkezik az RTL Magyarország kínálatába, a produkció témája a béranya program lesz, a történet középpontjában pedig egy meddő család áll. A sorozat a Válótársak és A Tanár két fő készítőjéhez, Kovács Dániel Richárd rendezőhöz és Herman Péter kreatív producerhez köthető.

Az RTL Magyarország három új szériájáról itt írtunk egy bővebb összefoglaló cikket, alább megtekinthető mindhárom újdonság hosszabb előzetese!

hirdetés

Bátrak földje

Apatigris

Mellékhatás

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna