2010 őszén mutatta be a CBS a Hawaii Five-0 című sorozatot, amely egy 1968 és 1980 között futott produkció rebootja és egy elit rendőrségi csapat küldetéseit mutatta be a földi paradicsomban. A produkció nézettsége a mai napig viszonylag jónak számított, habár nem volt már olyan magas, mint korábban. Arra lehetett számítani, hogy még évekig képernyőn lehet a széria, a legfrissebb hírek alapján azonban biztossá vált, hogy a 2019 szeptember 27-én elkezdett 10. etap lesz az utolsó, a Hawaii Five-0 idén áprilisban elbúcsúzik a nézőktől.

240 adásba került epizód után fejeződik be a széria, melynek két eredeti főszereplője, Alex O”Loughlin (Steve McGarrett) és Scott Caan (Danny) az első epizód óta láthatóak voltak. A Deadline értesülése szerint O”Loughlin (a képen bal oldalt) korábban komoly balesetet szenvedett a Hawaii Five-0 forgatásán, és már két évvel ezelőtt szóba került, hogy fájó háta miatt kilép a sorozatból. Akkor még a kezelések megoldást jelentettek, mostanában viszont egyre nehezebben bírta a fájdalmait, ezért a sztár a távozás mellett döntött. A CBS mérlegelte, hogy lenne-e értelme csak Dannyvel folytatni a történetet, aki új társat kap maga mellé, végül azonban inkább a befejezés mellett döntött a csatorna.

A Hawaii Five-0-t itthon a második legnézettebb csatorna, a TV2 is adta, most a Prime egyik vezető sorozata. A kábelcsatorna március 3-án kezdi idehaza vetíteni a 10. szezont, ahogy nemrég beszámoltunk róla. A széria korábban látható volt még az AXN-en, a FEM3-on, a Universal Channelen, a Dunán és az M2-n is.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna