A Doyle és Doyle több mint krimi - exkluzív interjú Allan Hawco-ral, a sorozat főszereplőjével

A Universal Channal szünet nélkül folytatta a Doyle és Doyle – Ketten bevetésent, jelenleg minden hétköznap 19:20-kor már a 6. évad látható. A csatorna jóvoltából több színésszel is beszélgethettünk, a Krystin Pellerinnel készült interjúnk itt olvasható vissza. Most pedig jöjjön Allan Hawco, a széria másik főszereplője, aki korábban olyan produkciókban is szerepelt, mint a Murdoch nyomozó rejtélyei, vagy épp a A nagy légiakció, az új sorozata pedig a Book of Negroes. Hawco mesélt nekünk az életéről, a karakteréről és a családjáról is. Elmondta, miért jó Doyle és Doyle és, hogy mit gondol róla. Az interjút RaulReal készítette.

A Doyle és Doyle-ban egy korántsem megszokott detektívpárosunk van, apa-fia nyomoz együtt. Milyen volt a kapcsolatod Sean McGinley-vel, jól kijöttetek?
Egészen különleges volt, ugyanis a fikció találkozott a valósággal. Mivel készítőként is dolgoztam a Doyle és Doyle-ban, ezért belevittem kettejük dinamikájába olyasmit, amit a saját apámmal is átéltem én, személyesen.

hirdetés

Sokoldalú művész vagy, ennek megfelelően adja magát a kérdés: színésznek vagy írónak tartod magad inkább?
A szórakoztatóiparban inkább színészként tartanak számon, de imádom a forgatókönyvírást is. Mostanában úgy alakult, hogy majdnem, hogy többet írok, mint amennyit színjátszással töltök. Nem csupán az nagyszerű élmény, amikor egy olyan karaktert játszol el, akit részben te alkottál meg, de színészként érdekes látni, hogy az egyes szereplők miképp kapcsolódnak egymáshoz. Mert ilyenkor megtapasztalja az ember, hogy egy-egy sorozat, mint például a Doyle és Doyle nem csupán körülötte forog. Hanem vannak mások is a színen, akik fontosak.

A Doyle és Doyle számodra majdnem, hogy családi vállalkozás volt. Hiszen a testvéred zenét szerzett a sorozathoz, és a szüleid is dolgoztak rajta. Hogy emlékszel erre vissza?
A testvérem nagyszerű zeneszerző, ő volt az első, aki utat tört a művészvilágba, én pedig követtem. Ezért is fontos számomra. Annak, hogy a szüleim is dolgoztak a produkción, inkább az volt a haszna, hogy így lehetőségem volt néha látni őket. Mert annyi időnket lefoglalták a munkálatok, hogy egyébként ritkán találkoztam volna velük.

6 évad azért hosszú idő. Mennyire azonosultál a karaktereddel? Nehéz volt elengedni a finálé után?
Persze, hiányzik. De tudtam, hogy mi fog vele történni a legvégén, ezért volt időm felkészülni és megerősíteni magam a búcsúra.

Mit gondolsz, mennyire változtatták meg Jake-et a Doyle és Doyle történései?
Jake Doyle-t sokévnyi tapasztalat hozta létre. Benne vannak a férfinak is a körvonalai, aki fiatalabb koromban lenni szerettem volna. Ez már nem igaz. Nem szeretnék olyan lenni jelenleg, mint ő. Ennek ellenére a közös bennünk, hogy ahogy én is, úgy ő is mindig arra törekszik, hogy jól cselekedjen. Ugyanakkor nem fél az ismeretlentől és kész arra, hogy váratlan húzásokkal vágja ki magát a nehéz szituációkból. Erre a két tulajdonságára mindenképp kicsit irigy vagyok. Amit tanult a történet során, az az, amit végül is mindannyian megtanulunk az életben. Rá kell jönnünk ugyanis, hogy mi igazán fontos. Számára Leslie, élete szerelme, a családja, és végső soron a saját boldogsága jelentette azt, ami a produkció és a történet elején még nem állt annyira össze.

Hogyan ajánlanád a Doyle és Doyle-t egy olyan nézőnek, aki idegenkedik a krimitől, mint műfajtól?
Úgy, hogy több ez annál. Olyan dráma, mely komikus elemeket is tartalmaz, egy csomó rejtélyt és akciót is magába foglal. Végső soron azonban egy család és egy olyan fickó kapcsolatára épít, aki hétről-hétre próbálja megtalálni magát és a helyét a világban, miközben bűnügyeket old meg. A helyszín pedig korántsem a tévében megszokott, ugyanis a festői St John’sban kergetik a bűnt hőseink.

A Doyle és Doyle végső soron kiknek szól leginkább? Férfiaknak, nőknek, vagy inkább egy családos sorozat ez inkább?
Amikor megalkottuk a történetet és a szereplőket, ezen szinte egyáltalán nem gondolkoztunk. Nem olyan szempontból ment az írás, hogy a Doyle és Doyle kiknek fog szólni. Kanadában legfőképp a nők kíváncsiak a produkcióra, de egy csomó férfi is követi itt.
Népszerűvé tett téged a Doyle és Doyle Kanadában?
Azt kell, hogy mondjam, igen. Nagyon népszerű volt itthon, ezért pedig nagyon hálás vagyok.
Amikor elkezdted a színészkedést, írást, volt példaképed?
Igen, például Russel Crowe, aki szerepelt is a Doyle és Doyle-ban. Óriási élmény volt a közös munka vele, hiszen igazi világsztár.

Hogy hoztátok össze a vendégszereplését?
Barátok vagyunk, és amikor erre járt, akkor tett egy szívességet nekem. Mégpedig jókorát, azzal, hogy elvállalta, hogy szerepeljen a sorozatunkban. Nagyon elfoglalt, de vette a fáradtságot, hogy leüljön velem és nagyon komolyan is vette a dolgot szerencsére.
Mit gondolsz, mennyit segített Russel Crowe abban, hogy a Doyle és Doyle még népszerűbbé váljon?
Rengeteget. Hiszen azok a nézők, akik már addig is követték a sorozatot, izgatottak lettek, mert egy ekkora nevet láthattak a szériában. Másokat pedig bevonzott, hiszen Crowe-t azért ritkán látni tévében. Így kíváncsiak lettek a Doyle és Doyle-ra, érthető módon.

Az új sorozatod a Book of Negroes. Egészen meghökkentően új irány a Doyle és Doyle-hoz képest. Melyik a nagyobb élmény számodra?
Egészen más élmény a kettő. A Doyle és Doyle-t részben én alkottam, így mondhatni, hogy olyan, mint a gyerekem. A Book of Negroes történetébe értelemszerűen nem szólhatok bele annyira, inkább csupán egy alkatrész vagyok a gépezetben. A sorozat egyébként egy briliáns regény adaptációja, ezért is a sztori alapanyaga már adott. Nagyszerű élmény, hogy egy történelmi drámában mutathatom meg magam, de a Doyle és Doyle mindig is különleges helyet foglal majd el a szívemben.

hirdetés