Hétfőn indult a TV2 nyári műsorrend, melynek már a második napján komoly nézettség csökkenés lett az eredménye. Az elmúlt hetek estéiben főleg a csatorna török sorozata, a Kuzey Güney – Tűz és víz hozott gyengén, most viszont szinte az összes műsor, melynek hatására erős amerikai tartalmakkal, a 18-49-es korcsoportban, 20:30 után a Cool és a Film+ is legyőzte a TV2-t.

A Jóban Rosszban még egész jó eredményeket produkált és nem sokkal maradt el az Éjjel-Nappal Budapesttől. Utána viszont durván lezuhant a TV2 nézettsége és később sem erősödött vissza. A Kuzey Güney – Tűz és víz 18-49-ben csupán 5,1%-ot hozott, míg Cool-on A mentalista 8,6%-al ment. A török széria után az elmúlt hetekben az Éden Hotel 8-10%-on teljesített, addig a Hal a tortán ismétlése csak 6%-os közönségarányt produkált. Ezzel szemben a Cool-on a Dr. Csont 10,7%-al ment. A négy műsorral nagyjából ugyanakkor, a Film+ csatornán látott Tango és Cash című film is kiválóan teljesített. Az amerikai produkció 11,3%-ot hozott, így közel kétszer annyian nézték mint a TV2-t.

hirdetés

A kép kattintásra nagyítható!

Később sem javult a helyzet a TV2 számára. Az országos csatornán látható Hawaii Five-0 5,9-os, majd a Last Resort – A belső ellenség 5,5-os közönségaránnyal futott a fiatalok körében. A Cool-on a CSI: New York-i helyszínelők 9,6%-al, míg az utána következő Vámpírnaplók 8,4%-al ment. A Film+ soron következő produkciója is tarolt, a Most már elég! az épp tévét nézők 12,7%-át érdekelte, mellyel a tévéadó még az RTL Klubot is legyőzte. Így 22 óra után is roppant erősen teljesíttek az RTL kábelcsatornái, a Cool és a Film+ bőven verte a TV2-t.

(Az adatok a 18-49-es korcsoportra vonatkoznak és műsorok közönségarányát mutatják.)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban