Az elmúlt hetekben, hónapokban nem sok friss sorozattal vagy évaddal kényeztették el a nézőket az RTL Klubhoz tartozó kábelcsatornák. A Cool elsősorban a retro sorozatok kedvelőit szolgálta ki (Knight Rider, Medicopter 117 – A légimentők, Baywatch), nézettségileg pedig kiválóan hoz náluk a A mentalista és a Dr. Csont ismétlése. Érdemi újdonságként egyedül a Vámpírnaplók 4. évada említhető. Ami az RTL II-t illeti, itt főként a telenovellák rajongóinak kedveztek (Talizmán, Karibi szerelem, Bűnös szerelem), de a komédiák kedvelőit is megpróbálták szórakoztatni az Agymenőkkel és Az élet csajos oldalával. A csatorna legnagyobb – és egyben legdrágább – dobása természetesen a ValóVilág 7. évada. Mivel ez a műsor jelentős összeget emészt fel, így jóval kevesebb külföldi sorozatpremiert tudnak bemutatni addig, amíg a valóságshow képernyőn van. A helyzet azonban hamarosan változik! Több újdonságról kapott információt a SorozatWiki, amiket a tervek szerint a következő hetekben, illetve a tavasz folyamán látni fogunk.

A Cool-on február első hetében szerdánként 22:10-től a CSI: A helyszínelők 8. évadát mutatják be, ami csatornapremiernek számít. Március végén pedig elindul ezen a csatornán is a Nyugi, Charlie! című szitkom, melynek főszereplője Charlie Sheen. A sorozatot korábban az RTL II vetítette, eddig 54 epizódot adtak le a 100 részes sorozatból.
Az RTL+ csatornán februárban indul egy teljesen új főzős sáv, melynek első műsora a Delia konyhája (Delia”s How to Cook) lesz.

Az igazi premierözönt az RTL II adja meg a nézőknek. Február 23-án dupla részekkel elindul a Rosario című venezuelai telenovella. Ezt hétköznap 13:45-kor és 14:40-kor láthatjuk, ám március 2-től már csak hétköznap 14:40-kor.
A The Taste című főzős reality március 2-től, hétköznap 12:00-kor lesz látható. Szintén március 2-től, hétköznap 12:50-es kezdéssel elindul a Corazón Esmeralda című venezuelai telenovella. A sorozat 2014-ben készült, 139 részből áll. Ugyancsak március 2-től, hétköznap 13:45-ös kezdéssel elindul a Los Miserables című amerikai sorozat. Ez Victor Hugo: A nyomorultak című műve alapján készült, amit 2014 szeptemberében mutattak be. Jelenleg még nem ért véget.

hirdetés

A felsoroltakon kívül a Hazug csajok társasága 3. évadát, a Gossip Girl – A pletykafészek 5. évadát, valamint A nagy svindli 4. szezonját tervezik még a tavasz folyamán bemutatni.
Remélhetőleg a továbbiakban még több premierinformációról beszámolhatunk, de annyit elárulhatunk, hogy a napokban elkezdték szinkronizálni a Revolution 2. és a Chuck 4. évadát is, így feltehetőleg előbb-utóbb azok is képernyőre kerülnek valahol.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban