2014. február 27-én mutatta be a TV2 a Sherlock és Watson második évadát, azonban május végén, 13 epizód után szünetre küldte a sorozatot, amit a mai napig sem folytatott. 2014. december 2-án az AXN viszont képernyőre tűzte a széria folytatását, sőt azóta már a teljes második szezont levetítette. Ezt a fajta bravúrt ismétli most meg az AXN, ezúttal az NCIS: Los Angeles ötödik szezonjával.

A nyomozós sorozat 5. évados premierjére eredetileg 2014. február 18-án került sor a TV2-n, ám május közepén – szintén 13 epizód után – szünetre küldték ezt is. A nyár folyamán a csatorna vasárnap délutánonként a sorozat negyedik szezonját ismételte, de a folytatásra ősszel sem került sor.

hirdetés

A szinkron viszont végig elkészült, és az AXN is megszerezte az 5. évad vetítési jogait, így az tavaly november óta náluk is látható. 2015. január 29-én pedig érkezik az AXN műsorára a várva várt 14. és 15. epizód is, amit aznap este 22 órától tekinthetnek meg a nézők. Ez tehát már nem az első alkalom, hogy egy kábelcsatorna beelőz egy országosan fogható adót, hiszen például a szintén AXN-en látható Rossz csillagzat szinkronja is a TV2 megbízásából készült – ugyanakkor a TV2 azt még be sem mutatta.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban