Halász Gábor 1998-2002 között az ország egyik legismertebb tévése volt, a Barátok köztben Hoffer Misit alakította. Távozása után az Esztert megformáló Konta Barbarával közösen botrányos könyvet írtak a sorozatról, így csúnyán összeveszett a produkcióval. 2010-ben polgármester lett Kiskutason, most pedig hamarosan bíróságra kerül.
Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetési ügy egyik vádlottja lett, mivel hamis nyelvvizsga-bizonyítványt vásárolhatott. A vád szerint több ismert emberrel együtt, nagyjából 300 ezer forintért, egy nevetségesen egyszerű tesztlapot kitöltése és egy kamu szóbeli után, tényleges vizsga nélkül kapták meg a hivatalos nyelvtudást igazoló papírokat.
Az egykori Barátok közt szereplő ügyvédjén keresztül nyilatkozott az ügyben: “Halász Gábor nem követett el bűncselekményt az említett nyelvvizsgaügyben, vádiratot a mai napig nem kapott. Ebből látszik, tényleg elindult a választási kampány” – mondta el dr. Pikali Petra a Blikknek.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés