Még 2005-ben debütált a CBS-en How I Met Your Mother címmel egy húszperces sorozat, amelyben volt kétballábas építész, nagymenő csajozó, született családapa, na meg két menő csaj. Az egyikőjük a munkájában próbált érvényesülni, a másik pedig leginkább az Amerikai pite rajongóinak lehetett ismerős. Itt azonban született anyát játszott. Talán még a készítők is meglepődtek azon, hogy mennyire rátaláltak a nézők a szitkomra, pedig azért éveken keresztül el-elhangzott, hogy az Így jártam anyátokkal nem több, mint a Jóbarátok mutációja.

De valóban az lett volna? Ezt nem lehet megmondani annyira egyértelműen. Hiszen ezt a produkciót sose nézték annyian, mint a Jóbarátokat. Milliókat rántott be hétről-hétre a képernyők elé, de azért történelmi sikereket nem tudhatott magáénak soha az Így jártam anyátokkal. Keretes szerkezete miatt viszont mindenképp meg kell süvegelnünk az írókat. Nagyszerűen elhúzták 9 évadon keresztül a nagy kérdést: ki is lesz végül Ted Mosby felesége, a sárga esernyős leányzó? A sztori 2030-ban kezdődött, Ted éppen szemben ült gyermekeivel, akiknek azt mesélte, hogy ismerkedett meg az Anyával.

És az első pár évad bizony cefet jól sikerült. Nagyszerű poénok követték egymást az első, második és a harmadik etapban, olyanok, amelyeket az ember a mai napig szívesen megnéz újból. Vicces volt, ahogy Barney újabb és újabb csajokat hódított meg, de Lily és Marshall kapcsolata is rendkívül szerethetően bimbózott kifelé. Ted és Robin pedig az abszolút álompárrá nőtte ki magát. De míg a Jóbarátokban Rachel és Ross szó szerint kerülgették egymást, úgy itt a készítők számára elfelejtődött egy dolog. Évadokon keresztül szinte szóba se került, hogy Tednek bizony Robinnal kéne összejönnie.

hirdetés

Ehelyett voltak új csajok, jöttek olyan vendégsztárok, mint Katie Holmes és Britney Spears, a sorozat minősége pedig velük együtt csökkent. Időközben pedig feltűnt egy új, aranytojást tojó tyúk. Talán nem nagy meglepetés, ha leírjuk a címét. Az Agymenőkről van szó. A kockák vagányabbak lettek, mint a csajozás? Ez képtelenségnek hangzik, és talán az is. Hiszen a Jóbarátokat ideális körülmények között nem lett volna szabad lenyomnia az új riválisnak. Végül azonban mégis megtörtént a lehetetlen.

Az, hogy mindez miért történt meg, többféle dologra fogható. Az egyik az, hogy a készítők egyik napról a másikra felejtettek el poénokat írni. Kiveszett a sorozatból az a báj, a meghittség és okos felépítés, ami miatt az első évadokban sokan imádták az Így jártam anyátokkalt. Jött helyette a végtelen érzelgés, az, hogy megsirassák a nézőket. Ami egészen durva, hogy nagyon sokszor ez sikerült is az íróknak. Na, engem nem sirattak meg, de a női nézőket biztosan. Ott volt mondjuk az a Marshallos rész, amelyben kedvenc melákunk apja elhalálozott. Ezt pedig a rész elejétől tartó (elrejtett) visszaszámlálás volt hivatott jelezni. Ami azonban végképp betette a kaput sokaknál, az egy dolog volt. Az Anya.

Ő volt a legnagyobb rejtély. A kérdőjel, ami ott lebegett a fejek fölött. Ki ő? Láttuk a bokáját, láttuk az esernyőjét. Ted szinte felbotlott benne, a készítők azonban húzták az időt. Nem kicsit, nagyon. Kaphatott volna egy szép, kibontott sztorit kedvenc építészünk szívszerelme, de nem így történt. Visszanyúlhattak volna a kreatívok egy olyan karakterhez, akit megszerettünk, megtehették volna őt Anyának, de szintén nem így történt. Úgy döntöttek, behoznak egy teljesen új arcot. Pedig azért Rachel Bilsonnak sokan örültünk volna, nem csak a Hart of Dixie és a Narancsvidék rajongók milliói éljeneztek volna.

DE. Nem így történt. Hanem kaptunk egy új színésznőt, egy új arcot. Akit igazából még csak bántani sem lehet, hiszen egészen szerethetően játszotta a szerepét. Viszont ő is sajnos beleesett a 22-es csapdájába, amelyet az írók ástak meg neki. Aztán dudorászva megvárták, hogy odasétáljon és zuhanjon egy nagyot. A rajongók ugyanis a 8. évad zárásakor, amikor meglátták az azóta a Wall Street farkasában is szerepelt Cristin Miliotit, elszabadult a pokol. A nézők őrjöngtek Facebookon, Twitteren, fórumokon, tévéblogokon és a online újságok hasábjain. „Ki ez? Mit akar? Miért pont ő, olyan csúnya!” – Ehhez hasonló felkiáltásokat lehetett olvasni. De egyet lehetett velük érteni? Nem éppen.

A 9. évadban ugyanis sokakat meggyőzött a színésznő. Felnőtt a feladathoz, és nagyszerű teljesítményt mutatott a kamerák előtt. Tényleg ő volt a sárga esernyős lány, akit annyira vártunk, a készítők (és igen, megint őket kell kárhoztatnom) viszont nagyon csúnyán elrontották, hogy így hozták be őt. Lehetett volna éppen Ted egy középiskolás volt osztálytársa, aki mellette ült a padban az órákon, kaphattunk volna róla az előző évadokban flashbacket, és akkor lett volna valami háttere az egésznek. Fel lehetett volna építeni ezt a karaktert rendesen. Spoiler következik!

Hogy üssön, amikor meghal a végén.

De amilyen hebehurgyán hozták be Tracy Mosbyt a sztoriba, annyira bénán is írták ki belőle. Egyébként azt hozzá kell tennem, hogy súlyos büntetést érdemel minden olyan sorozatkészítő, aki azzal akarja eladni az utolsó szezont, hogy esküvőt ír a végkifejletbe… Még akkor is, ha az nem jön össze. Nincs ennél unalmasabb, idegesítőbb utolsó felvonás, mint az esküvő. Ennek ellenére az utolsó évad jó volt, annak ellenére is, hogy nem bírták megállni az írók, hogy össze ne hozzák Tedet és Robint. És megint vissza kell térnem a nagy elődhöz, a Jóbarátokhoz, mert ott volt súlya az egésznek. Ott Rachel és Ross kerülgették egymást végig, játszották a macska-egér párharcot, küzdöttek egymásért. Itt nem volt semmi ilyesmi. Összejöttek, szétváltak, lemondtak egymásról, majd indokolatlanul mégis összejöttek újból. Na, jó. Azért a vége-felé az a tengerparti jelenet hatásos volt. De nagyon rámentek a szentimentalizmusra a producerek, ez pedig nem sose jó egy 20 perces vígjáték esetében. Egyszer-kétszer még elmegy… de így nem túl szerencsés.

Az viszont tény, hogy a castingosok remek munkát végeztek. Josh Radnor telitalálat lett Ted Mosby szerepére, akkor is, ha a színész ezentúl élete végéig függetlenfilmeket fog készíteni, és mintegy továbbviszi a béna építész karakterét. Cobie Smulderst (Robin) a hollywoodi sci-fi filmesek találták meg maguknak, ő is nagyjából marad majd várhatóan a fiúsabb csaj vonalnál, míg Jason Segelnek (Marshall) annyira megy, hogy meztelenül komédiázik mostanában Cameron Diazzal. Neil Patrick Harris (Barney) sem fog eltűnni a jövőben, ebben biztosak lehetünk, ez a sors egyedül Alyson Hannigant (Lily) fenyegeti, aki végig afféle kiegészítő-ember volt.

Ha már az Így jártam anyátokkal pozitív tényezőinél járunk – ilyenek is vannak még, bőven –, akkor jöjjön még pár. Például a vendégszereplők, akik között ott volt a teljesség igénye nélkül Amy Acker, Bryan Cranston, Morena Baccarin, Enrique Iglesias, Nicole Scherzinger, Amanda Peet, Jennifer Lopez, Katy Perry és Jorge Garcia is. Impresszív névsor azért.

A főcím is felejthetetlen, illetve a magyar hangokért felelős szinkronstúdiót is csak dicsérni tudjuk, mert talán a Jóbarátok óta nem volt ilyen jó szinkronja egy sorozatnak sem. Mindenkihez illettek a magyar megfelelők. Idehaza egyébként a Comedy Central vetítette a szitkomot, egészen jó ütemben, a 9. évadot például rekordgyorsan hozták. Mindenki meglepődött rajta, hogy milyen kevés volt a lemaradása a legnépszerűbb humorcsatornának az amerikai vetítéshez képest.

Jó volt, szép volt… de köszönjük, ennyi. Mondjuk mi. A CBS viszont másképp gondolta, hiszen bejelentették már, hogy elkészítenék az Így jártam apátokkal című testvérsorozatot. Megvolt már a szereplőgárda, a sztori, végül viszont nem lett semmi az egészből. Hogy miért? Silány lett volna ez az újragondolás, a legutóbbi hírekhez képest le is tettek a csatornánál a megvalósításról. Ennek pedig örülünk is. Nem kell folyton húzogatni a rókáról a bőrt. A készítőkről még végszóként érdemes elmondani, hogy bármennyiszer is lőttek mellé, egy dolgot azért jól összehoztak. Már 8 évvel ezelőtt leforgatták a szitkom utolsó jelenetét, dobozba tették és titokban is tartották. Senki nem tudott a létezéséről. Így mindenkit megdöbbentett az, amikor pár hónapja kiderült a dolog. Mindezt azért tették, mert Ted gyerekei is benne voltak az utolsó jelenetben, és nem akarták megkockáztatni a producerek, hogy mostanra megöregedjenek látványosan.

Értékelés:
Nagy érvágás a tévéiparnak, hogy ekkora gigász távozott. Nem fogjuk elfelejteni a lézertag harcokat, az önfeledt csajozást, a drámázást és a sárga esernyős lányt sem egyhamar. Az Így jártam anyátokkal megkerülhetetlen lett 2005-ös premierje óta. Mindenkinek csak ajánlani lehet, még akkor is, ha a végére belefáradt a stáb az egészbe. Összességében 7/10-es átlagon teljesített a sorozat. Az első pár évadát látva majdnem az új Jóbarátok lett, a hullámzó minőség miatt azonban végül “csak” egy a jobbak közül.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora