Rég volt már az, hogy tévés Batmannek neveztük a CW szuperhősét, és manapság már nem is lehet ezt mondani A zöld íjászra, hiszen a történet kiforrta magát a második évadra. Ezzel együtt Oliver Queen karaktere is komolyabban vehetővé vált, a főhős fejlődésének jeleként pedig a kreatív csapat egy üdvözlendő újítással dobja fel a produkciót. A zöld íjász ugyanis december közepétől maszkban indul majd az elesettek megmentésére, a képen bal oldalt látható kiegészítőt a DC képregényeit ismerők régi ismerősként köszönthetik. Már csak az a kérdés, hogy mikortól növeszt Oliver szőke szakállat is, teljessé téve a szuperhős jól ismert imidzsét. Andrew Kreisberg, A zöld íjász executive producere szerint mióta több emberrel működik együtt a szuperhős, jobban kell vigyáznia arra, hogy ne tudja meg a világ, hogy esténként a milliomos playboy mivel üti el az idejét.
Friss hír a sorozattal kapcsolatban, hogy a történetben feltűnik majd egy bizonyos Ra’s al Ghul lánya, Nyssa al Ghul, akinek a lánytestvérét Marion Cottilard játszotta Christopher Nolan második Batman-filmjében. A sorozatrajongóknak pozitívum, hogy őt Katrina Law (képünkön jobbra) fogja alakítani, akit a Spartacus című kardozós-szerelmeskedős szériában visszatérő arcként láthattunk.

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

hirdetés