A Hacktion – a Magyar Televízió saját gyártású akciósorozata – két éve indult. Azóta minden ősszel és tavasszal új évaddal jelentkezett, így összesen már 4 szezon került képernyőre került. Az elmúlt hónapokban szüneten volt a produkció, de a folytatásra már nem kell sokat várni.
A Hacktion 5. évadának premierje szeptember 30-án lesz az M1-en. A sorozat új részei csak úgy mint korábban, hétfőnként 20:20-kor lesznek láthatóak. Az új etapban, új szereplőként érkezik Borbély Alexandra. A színésznő egy csinos bizonyíték-szakértőt, Hollósi Alexát alakítja majd a harmadik résztől. Ezen kívűl a hétfői szezonnyitóban Kalocsai Zsuzsa, operett primadonna lesz az egyik vendégszereplő. A tervek szerint a sorozat 5. évada után nem sokkal, tavasszal érkezik a 6. is.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés