Richard Maddennek kemény dolga volt három évvel ezelőtt, hiszen kvázi ismeretlen színészként kapott szerepet az HBO sorozatában, a Trónok harcában. Már viszont kijelenthetjük, hogy a fiú férfivá ért és közönségkedvenc karakter lett Robb Starkból. Ez pedig az őt alakító Madden nélkül minden bizonnyal nem történhetett volna meg. Exkluzív interjúnkat az HBO-tól kaptuk, köszönet érte!

Mindenki Westeros trónját akarja! Hét ház vív harcot körömszakadtáig a győzelemért, és talán a legtöbb rajongó szimpátiáját a végtelenül nemes Starkok kaparintották meg. George R. R. Martin univerzumában talán rájuk húzható leginkább a mesékből jól ismert lovagpáncél, amit minden kissrác magára akart ölteni akkor, amikor még hitt a sárkányokban. Mi mázlisták vagyunk, mert a Trónok harcának köszönhetően a mai napig sem veszítettük el a fantáziánkat, mert ugye szokás mondani, hogy aki szerencsés, az megmarad örök gyereknek.
Richard Madden mindössze 21 évesen, szinte kölyökként kapta meg Robb Stark szerepét, ahogy haladt a történet, úgy ő egyre tapasztaltabb színésszé vált, míg karaktere pedig karizmatikus vezetője lett a sorozatnak. Aki attól sem ódzkodik, hogy tömlöcbe vesse a saját anyját!

hirdetés

Régen volt már a második évad fináléja. Hol is maradt abba Robb Stark története?
Robbra rátalált a szerelem Talisa személyében, ezzel pedig új nő lépett be az életébe, miközben persze el is veszített egyet. Az anyját. Ami azért fontos, mert neki mindig szüksége volt egy külön tanácsadóra, hiszen még a kezdetek kezdetén tulajdonképpen bele lett kényszerítve ebbe az egészbe. Hogy háborúba vezesse Északot.

Mostanra pedig tisztában lehet azzal, hogy vezetőnek lenni magányos feladat…
Így van. A második évad elején még csak tettette, hogy király, hogy született vezető, a végére azonban tényleg azzá vált. Ez a változás pedig azt hozta számára, hogy immár nem csak reakciókra futja tőle, amikor mások nekitámadnak, vagy egész hadseregekkel kell farkasszemet néznie. Az etap végére ő a vezér, ő hozza a döntéseket, és ő parancsol az embereknek. Apjához méltó király.

De ennek is megvolt azért az ára, nem?
Az előző évad végén fájdalmas árat kellett fizetnie, hiszen az anyja csúnyán elárulta. Catelyn ugyanis szélnek eresztette Jaime Lannistert, mégpedig Brienne őrizetében. Robbnak tulajdonképpen fogalma sincsen arról, hogy hol vannak a fivérei és nővérei, egyetlen egy családtagja van a közelében, mégpedig az édesanyja. Aki bizonyította ugye, hogy nem is annyira édes. Persze megérti, hogy miért tette, és hogy Catelyn teljes egészében meg volt arról győződve, hogy ez a helyes választás. Azonban ő a király, a vezér, az anyja pedig ellenszegült neki. Így Robb egy sötét és nagyon is magányos helyen találta magát. Tulajdonképpen ez is komoly szerepet játszik a Talisával kialakított kapcsolatában. Még ha az anyja ellenzi is a románcot, szerintem Robb úgy van vele, hogy a fenébe az egésszel, mindent megpróbáltam, de semmire nem mentem vele! Így az eszem helyett inkább a szívemet követem, hátha nem koppan ezúttal a fejem a falon. Ez pedig igazi pálfordulás szerintem a karakter lelki világában.

Mire számíthatunk a harmadik évad hátralévő részében?
A történet továbbra is fantasztikus mederben csordogál majd tovább, hiszen ebben a legjobb George R. R. Martin. Megkapó univerzumot teremtett az író, olyan karakterekkel, akik sosem azt teszik, amire számítana az ember. Egy hihetetlenül tehetséges mesélő kezében vagyunk, úgy gondolom, hogy a harmadik évad legalább annyira jó lesz, ha nem jobb, mint az eddigiek. A sztori kezdetekor megismert motívumok mind erősen jelen lesznek idén is, így beteges hatalomvágy, árulás és széthulló családok jellemzik majd a Trónok harca harmadik felvonását is.

Anélkül, hogy lelőnénk valami fontos poént, fontos lesz ez a szezon a karakterednek. Nagy kihívás volt eljátszani a történéseket?
Mindig az, de legalább egyenlő mértékben élvezetes is. Igen, rengeteg minden fog történni idén Robbal, hiszen szélesebb családi körben van a harmadik évad elején, végre hosszú idő után találkozik a Tullykkal, akik az anyai oldalról a rokonai. És igen, furcsa Robbot családi körben látni ismét. Ráadásul erre rátesz az is egy lapáttal, hogy azoknak, akik korábban unokaöcsként gondoltak rá, most már térdet kell hajtaniuk előtte, ha belép a terembe, hisz ő Észak királya. Mindez akkor csúcsosodik ki, amikor látogatást teszünk a Tullyk otthonában, ahova Robb és anyja, akivel még mindig haragban van, a nagyapja temetésére érkezik. Azonban tetszik vagy sem, az ifjú Starknak be kell töltenie az apja által hagyott űrt, ami bizony magányos pozíció. Persze más problémái is vannak, ott van a serege, akik fáradtak és éhesek. Így különösen nagy súllyal bír az, amikor arról elmélkedik, milyen súlyos döntéseket kell hoznia Tywin Lannisternek ahhoz, hogy legyőzze őket. Nagyjából semmilyeneket, hiszen úgy tűnik, Robb Starkék megteszik neki azt a szívességet, hogy maguktól darabjaikra hullnak.

Voltak olyan jelenetek, amiket különösen szívesen forgattál?
Persze. Volt egy, amiben Tobias Menziesszel szerepeltem, aki Robb nagybácsikáját, Edmure Tullyt játssza. Az a jelenet például csodálatosan meg volt írva. Azt szeretem legjobban a Trónok harcában, hogy amikor nézőként leülök a képernyő elé, akkor behúz a többi történetszál is, a különféle karakterek és helyszínek sokszínűsége egész egyszerűen a fotelbe szegez. Amikor Robb van képernyőn, akkor érte izgulok, de amikor épp Tyrion vagy Dany, akkor viszont nekik szorítok. És minden karakter ilyen részletesen meg van rajzolva. A harmadik évadban egyértelműen a kilencedik rész volt az egyébként, amire sokáig emlékezni fogok. Aki olvasta a könyveket, az tudja, hogy mire utalok. Operába illő jelenet volt, amit hatalmas élmény volt leforgatni.

Kalandos utat jártál be a sorozatban, hiszen a fiú férfivá, kemény uralkodóvá ért. Milyen volt ezt eljátszani?
Voltak párhuzamok, amiket kezdettől fogva észrevettem. Fiatal színészként kaptam komoly szerepet egy igazi sikercímben, ami teljesen váratlanul ért, ugyanakkor fejben fel kellett nőnöm a feladathoz, hiszen egyre nagyobbak voltak az elvárások az irányomban. Mindez azonban nem feszélyezett, nagyon élveztem a dolgot és remélhetőleg a nézők szerint is jól megbirkóztam a dologgal. Ez pedig nagyjából ugyanakkora bravúr volt, mint amekkorát Robbnak véghez kellett vinnie, amikor hétköznapi nemesből király lett. A második évadban ahogy én egyre jobban beértem, mint színész, úgy az ifjú Stark egyre jobban adaptálta magát ahhoz, hogy vezérként hozzon okos döntéseket.

Hogy állsz a könyvekkel? Olvastad már mindet, vagy a tévében leadott évadokkal párhuzamosan haladsz velük?
Évadról évadra olvastam őket. Az elsőt a legelső évad kezdete előtt vettem kézbe, a másodikat pedig egészen a második szezonig tartogattam.

Könnyű volt kibírni, hogy ne kezdj neki azonnal a következőnek?
Nem, egyáltalán nem volt az! Ráadásul még így is elkövettem egy végzetes hibát, mert rágugliztam a Trónok harcára. Sose keress rá a neten azokra a sorozatokra, amiket szeretsz, ugyanis könnyen elspoilerezhetsz magadnak ezt-azt. De persze még így is állandóan attól tartok, hogy az emberek lelőnek nekem pár poént.

Milyen értelemben?
Amikor odajönnek és elkezdik magyarázni, hogy „tudod, amikor ez történt, meg ez… Robb Stark végül pedig azt csinálta, hogy…” én pedig csak pislogok nagyokat, mert azt sem tudom, miről beszélnek.

Akkor ez nagyon zavarhat téged…
Nem, egyáltalán nem! Tudom, hogy működik az, amikor valaki rajong valamiért. Az emberek pedig lelkesednek a történetért, a könyvekért, a sorozatért, amit igazán nagyszerűnek tartok! Így pedig tisztában voltam vele, hogy milyen ívet vesz Robb története, de nem tudtam sem azt, hogy hol, sem pedig, hogy mikor. A könyvekkel semmiképp nem akartam rohanni, például az első évad forgatása alatt minden bizonnyal rossz hatással lett volna rám, ha tudom, hogy mi történik a második könyvben a karakteremmel. Mert az már egy másik Robb. Nagyobb kihívásnak tartom azt, hogy úgy játszok el egy szerepet, hogy fogalmam sincs, mi fog történni a későbbiekben az általam megszemélyesített hőssel. Színészként nagyon szeretem, ha én határozhatom meg a karakterem fő habitusát, és csak aztán, ha nem tetszik a készítőknek a végeredmény, akkor szólnak bele a dologba. Színészként persze ezeket az irányváltásokat is elfogadom, amikor David Benioffék adnak utasításokat.

Személyesen is találkoztál George R. R. Martinnal. Milyennek találtad?
Rendkívül izgalmas személyiségnek. Minden évadban ő írja a sorozat valamelyik epizódját és Dan és Dave (a Trónok harca készítői) is sokszor fordulnak hozzá tanácsért. A felvételek során azonban igazából nincs sok kapcsolatunk Martinnal, főleg a színészeknek nincs. Általában Benioffékhoz fordulunk bajos ügyeinkkel, de persze George is mindig elérhető. E-mailt is küldhetünk neki bármikor, bár én ezzel
a megoldással sose éltem.

Sose jutott eszedbe megkérdezni tőle, hogy ki lesz a trónért való versenyfutás végső befutója?
Mindenki tudni akarja, hogy ki nyer, és hogy hogyan fejeződik be a történet. A sorozat színészei tudnak már egyet, s mást néhány karakter jövőjéről. De nem mondhatok semmit erről, mert úgyis letagadná Martin az egészet!

A sorozatban tapasztalatlan és sokat látott színészek is játszanak egyszersmind, ráadásul a Trónok harca évadról évadra új arcokat mutat be. Tanultál már valamit a veteránoktól?
21 éves színészként érkeztem a produkció színészei közé, és olyan sztárokkal játszhattam együtt, mint az apámat alakító Sean Bean. Nagyon szerencsésnek érzem magam! Ahogy Robb felnézett Nedre, úgy én is atyámként néztem fel Beanre, míg a stáb tagja volt. Nagyszerű az, amit eddigi karrierje során letett az asztalra! Színészként jómagam is sokat változtam a sorozatnak köszönhetően és sokat tanultam is a munkálatok alatt. Ilyen a színészet, hatással vagyunk egymásra! Lehet, hogy épp két olyan színésszel dolgozol egy jeleneten, akik közül az egyik élete első tévés munkáját csinálta, míg a másik három helyen húzza az igát egy héten és forgatásról forgatásra jár. Ennek köszönhetően olyan élettel teli a sorozat és ennek köszönhetően érezzük mi magunk is úgy, hogy élünk!

(A Trónok harca új epizódjai hétfő esténként feliratosan, a rá következő héten vasárnap pedig szinkronosan követhetők a magyar HBO jóvoltából, illetve az HBO GO rendszerén keresztül elérhetők az előfizetők számára.)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban