Nemrégiben éppen A célszemély (Person of Interest) kapcsán dicsértük ebben a cikkben az országos csatornákat, hogy néha napján milyen életképes és friss ötletekkel állnak elő Amerikában, erre mit látunk? A CBS tovább bővítené a jól bejáratott NCIS franchise-t, egy újabb spinoff sorozattal. Az egyelőre cím nélküli produkciót az NCIS és az NCIS: Los Angeles producere, Shane Brennan készíti majd, aki ezúttal egy utazó ügynökgárdát mutat be, akik együtt élnek és dolgoznak majd, miközben járják az országot és a legkülönbözőbb bűnözők kezére fognak rácsapkodni. Két részes pilot epizódban ismerkedhetünk meg az alapfelállással és a főszereplőkkel, az új széria pedig az NCIS: LA keretein belül fog bemutatkozni, részeként a produkciónak, később pedig elszakadva, spinoff sorozatként lesz követhető az új sztori.

Nem egyedülálló húzás mindez, hiszen az NCIS: Los Angeles “anyahajója”, amiről saját útjára indult a 2009-es ötlet az NCIS volt, ami pedig a 10 évadot megért JAG – Becsületbeli ügyek spinoffjaként mutatkozott be, hasonlóan a mostani módszerhez, azaz először a JAG-en belül találkozhattunk először az NCIS nyomozóival. A CBS egyébként szeret ezzel a megoldással élni, a CSI sorozatok is így tettek óriási népszerűségre szert, hiába vágták volna le sokan a sárkány fejét, az új spinoffok közül került ki a mára sajnálatos módon elkaszált legnépszerűbb CSI széria, a CSI: Miami helyszínelők is.
Az NCIS franchise is erősnek mondható, annak ellenére, hogy minőségileg az NCIS: Los Angeles mondjuk elmarad a CSI-szinttől, ugyanis előbbi már a 10. évadban jár, az Angyalok városának nyomozócsapata pedig a negyedikben, a legfőbb erőssége és szerencséje a CBS-nek azonban az, hogy az egyébként se gyenge nézettségi adatokat a szindikátusi sugárzások (ismétlések) erősen megdobják, így még mindig egyeduralkodónak számít az NCIS. Természetesen nem mindegyik spinoff sorozat ér el sikereket, elegendő a Dr. Csont és a The Finder esetére gondolni, az anyasorozat hazánkban és Amerikában is hihetetlenül népszerű, utóbbi viszont korai kasza áldozata lett. Kérdés, hogy a nézők gyomra bevesz-e egy újabb NCIS-es keringőt, vagy az elcsépeltség áldozata lesz a franchise. Arról pedig talán már beszélnünk se kell, hogy mekkora hír ez a TV2-nek hazai szempontból, hiszen a kertévé szépen felkarolta, profiljának részévé tette a nyomozós sorozatokat.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés