A rajongók régóta készülnek arra, hogy a USA csatorna nem ad több esélyt a Sarah Shahi (képünkön) főszereplésével futó sorozatnak, most pedig a nézői félelmek beigazolódtak, a Békét bírónak nem lesz már harmadik évada. Hogy mi lesz így a főszereplőnővel? Az NBC-n már kapott is egy néhány részre szóló vendégszerepet a Chicago Fire című tűzoltós drámában, így kisebb-nagyobb feltűnései minden bizonnyal lesznek még Shahinak a tévéképernyőkön, a mediátorról szóló sztori azonban itt befejeződött. Ez a második kasza a héten a tévéadó háza táján, ugyanis elbukott a Haláli zsaruk (Common Law) című, itthon a TV2 által vetített széria is. A Békét bíró hazánkban a Universal Channelön futott, nemrégiben a főhősnő járt is Magyarországon, erről itt számoltunk be, sőt, egy csak nálunk olvasható mini-interjút is közöltünk, utóbbi errefelé olvasható. Így ha kijön DVD-n a széria második évada is, már az egész sorozatot a polcon tudhatjuk, ami a karakterekre épülő csatornán elevickélt, végül azonban mégse tudott igazán kitűnni a procedurális műsorok tengerében.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés