Amióta a videójátékok túlléptek a tetriszek vizuális megvalósítási szintjén és olyan látványorgiának számító sztorik elevenednek meg a képernyőkön, mint mondjuk a Crysis, azóta divat, hogy egyes filmek is megkapják a maguk adaptációikat. Így például James Bond, az Avatar, a Gyűrűk ura, Harry Potter, és a popkultúra legnagyobb arcai is tiszteletüket tehették otthonainkban, és eresztgethettük a nyilakat, varázslatokat, szórhattuk az ólmot, ahogy tetszik. Hol sikerült a játékfejlesztőknek gamepad-végre fogni a legendás arcokat, hol pedig nem. Utóbbira csúfos példa, a Vasember, szerencse, hogy Tony Stark csupán fiktív karakter, vér folyt volna, ha szembejött volna vele a film igen rosszul sikerült játékadaptációja. De mi a helyzet a másik platformmal? A tévével, persze.
Nagyon várjuk az áprilist, hiszen a hónap elején érkezik George R. R. Martin kortárs könyvsorozatának a tévés változata, a Trónok harca, mégpedig a második szezonjával. Számos intrikus helyzetre számíthatunk majd, és starki fordulatra, ami viszont érdekes, hogy a fagyos univerzum más platformokon is megelevenedik. Nem is egy példányban.
Ha pedig mindez nem lenne elég, a rajongók egy MMO (multis) feldolgozást is a „kezükbe vehetnek” a közeljövőben, hiszen érkezik egy ingyenes, böngészős játék is, amit a Bigpoint nevű csapat fejleszt, és ugyanazon technikával készül majd, mint a Battlestar Galactica: Online. Kérdés, hogy vajon hasonlóan nagyot fog-e bukni, mint az utóbbi, cylonos űrcsetepaté, ami zéró történettel borzasztott, mindenesetre nem újkeletű ez a feldolgozás hullám.
Ott van például a 2010-ben megjelent, de a közelmúltban ingyenessé vált Star Trek Online, ami a vérbeli sci-fi rajongók szerint egész vállalható feldolgozás lett, a kissé monoton játékmenetet a társas élmény és a lenyűgöző látványvilág varázsolta egyedivé, miközben a jellegzetes trekes atmoszféra bárkit magába szippantott, aki csak kicsit is kedvelte ezt a világot. J. J. Abrams és filmje, aminek hamarosan jön a második része tett azért, hogy a fiatal generációk is megismerkedhessenek Spockékkal, ez az MMO pedig részben meg is lovagolta a sikert. A kritikusok legalábbis enyhe mosollyal konstatálták a próbálkozást.
A sci-fi vonalon tovább mozogva meg kell említenünk a britek gyöngyszemét, a sok-sok évre visszatekintő Doctor Who-t is, az itthon Ki vagy, Doki? címmel futó BBC-s széria sem úszta ám meg a feldolgozást, így a 11. – kissé emós alkatú – doki egy 5(!) epizódos click & point kalandban tette tiszteletét a monitorokon, az egyenként 2-3 órás játékidővel szórakoztató részek egész jóra sikeredtek, így méltó felvezetésnek számítanak a következő alanyunkhoz, amit pár szóban meg kell említenünk, ami pedig nem más, mint:
Ezt az élményt, amit sorozatrajongó kevésszer élhet át, próbálta tovább vinni a Prison Break: The Conspiracy. Kevés sikerrel. Bizony, A szökés és Michael Scofield trükkjei is nem sokkal később megelevenedtek a játékosok szemei előtt, és a korábbi trendhez hasonlóan egy eddig nem ismert szereplő, egy beépített FBI-os bőrébe bújhattunk, aki a Fox River falai közt settenkedve próbált meg a szökni készülők körmére csapni, és megakadályozni a dolgot. Az első évadot ismerve alapból kudarcra volt ítélve a misszió, az új perspektíva, a jól ismert, szökéses zenei motívumok és a folyosókon szembejövő olyan hírhedt arcok, mint a Zsebes, vagy Lincoln Burrows azonban kárpótoltak rendesen. Megemlíthető, de korántsem kiemelkedő alkotást hozott össze az Ubisofthoz képest amatőr Deep Silver gárdája.
Megemlíthető, hogy a Discovery igen népszerű reality-je, a Halálos fogás is beköszönt az Xbox platformokon egy szimulációval, ahogy a Tudorok című történelmi sorozat is egy puzzle-szerű, kattintgatós kalanddal, ami kiegészítette az eddig ismert tényeket és VIII. Henrik hatékony és kevésbé sikeres hódításait. Az egyik legnagyobb durranás, amit várunk viszont egy online játék lesz, ami a Family Guy-hoz kapcsolódó, vélhetően kellően elborult kalandokba enged majd betekintést, melyben egy saját magunk által kreált karakterrel járhatjuk be Quahog minden zegét-zugát, miközben megpróbálhatjuk kicsalogatni a mutogatós majmot a szekrényből.
De hogyan tovább?
A felsorolt példák és minitesztek mutathatják, hogy a filmes platformhoz képest a tévés is igen népszerű forrása a videójáték iparnak, így biztosan rengeteg interaktív kalandban lehet még részünk, azt az irányvonalat azonban nem kellene erőltetniük a fejlesztőknek, amit a cikk elején említett Trónok harcás példa is mutat. Így csak az olyan játékok látják kárát a többszörös feldolgozásnak, mint mondjuk anno a Hősök (NBC), ami remekül adaptálható sorozat volt, és egy kellemes szuperképességekkel megspékelt akcióorgia jöhetett volna ki a dologból, a projekt végül aztán mégis bedőlt. Igazán nagy kár.
Addig azonban, amíg olyan játékok jelennek meg, mint az Alan Wake – vagy a Second Split nevű, reality formátumra épülő autóverseny -, addig nem kell félnünk. Előbbi, a Twin Peaks és az Alkonyzóna univerzumára hajazó és azok hangvételéből sokat merítő írós kaland és mellette számos produkció vette már fel a sorozatos, azaz epizodikus (visszaemlékezésekkel, főcímmel) – klasszikusan tévés formátumot, ami utal arra: napjainkban az egyik legvirágzóbb szórakoztatási iparág bizony a televíziózás.
Legközelebb
Cikkünk második részében újabb átfedéseket fogunk keresni a különféle platformok közt, pár hét múlva azonban a könyv-képregény-sorozat háromszögben fogunk valamiféle racionalitást keresni.