A tegnap esti Felejthetetlen című széria premierje közben elcsúszott a hang. Így megkérdeztük az AXN-t, hogy mi volt a hiba oka és az ismétlésekkor már jól adják-e le, az új sorozat első epizódját. A csatornától a következő hivatalos választ kaptuk:
“A felejthetetlen című sorozat tegnapi premierjének egy részében – technikai probléma folytán –elcsúszott egymáshoz képest a kép és a hang szinkronja, amiért a csatorna ezúton kér elnézést. Az AXN műszaki csapata a hibát időben észlelte és annak elhárításán dolgozott, ezért a jelenség csak az első és második reklámblokk között állt fenn. A második blokk alatt azonban haladéktalanul helyre állították a szinkront. Az epizód tegnap esti ismétlésekor a hiba már nem állt fenn, így azok, akik a csatornával maradtak az éjszaka folyamán, eredeti minőségben élvezhették az izgalmas filmet. Az első epizód az AXN Playerben egy hétig tekinthető meg a csatornán pedig szombaton, november 12-én, 23:05-től lesz látható majd az ismétlés.”

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés