Október 23-án este az HBO kódolatlan hétvégéjén volt az HBO első saját gyártású sorozatának a premierje. A Társas játék a kritikusok szerint nagyon jól sikerült, mellyel én is egyetértek, az első három része 8/10-es pontszámot kapott tőlem. A sorozat első két epizódja kiemelkedő nézettséggel is nyitott. További részletek a mozicsatorna közleményéből:

Az HBO minden várakozását felülmúlta az október 23-i kódolatlan hétvégén bemutatott vadonatúj filmsorozatának nézettsége, hiszen a kódolatlan hétvége műsoraihoz viszonyítva a Társas játék majdnem háromszor több nézőt ültetett le a televízió elé. A sorozat első két része a nézők és a kritikusok körében egyaránt osztatlan sikert aratott. A magas színvonal, ami már a szereplők kiválasztásától kezdve jellemezte a sorozatot szintúgy meglátszik a forgatott anyag minőségén, mint a színészek játékán. Bár jellemzően kevésbé ismert fiatal tehetségek kapták a főbb szerepeket a sorozatban, mint Martinovics Dorina és Simon Kornél, de látható még mellettük néhány ismertebb név is, mint Balsai Mónika, Pokorny Lia, Gazsó György, Réti Adrienn, Tornyi Ildikó, Thúroczy Szabolcs valamint feltűnt a bemutatkozó duplaepizódban.a színészklasszis Básti Juli is.

A szakma is örömmel fogadta az új filmsorozatot, hiszen mindenkinek érdeke, hogy a magyar filmgyártásban újra kiemelkedő alkotások készüljenek. Fülöp Tamás az HBO ügyvezető igazgatója reményteli várakozásokkal telve szemléli a piacot és a Társas játék hozta eredményeket, hiszen sokan kíváncsiak rá, hogy vajon lesz-e folytatás: „Ha a Társas játék elnyeri a nézők tetszését 2013-ban leforgatjuk a folytatását. Pártoljuk a hazai filmgyártást, az értékteremtést. Megfizetjük a minőségi tartalomgyártást, amit értékel a hazai filmszakma is, mert látja azon törekvéseinket, hogy igyekszünk maradandót alkotni.

hirdetés

Herendi Gábor vezető rendező szerint külön üdvözölendő, hogy annak ellenére kezdett magas minőségű saját gyártásba az HBO, hogy az ágazatot a recesszió különösképpen sújtja, a válság hatására különösen bizalmatlanok a befektetők. „Az HBO elhatározása, hogy saját gyártású sorozatot készít, szinte unikum a piacon.”

A Társas játék október 23-án debütált az HBO műsorán. További részek vasárnap esténként nyolc órától. Bővebb információ a www.tarsasjatek.hbo.hu weboldalon található.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban