Június elején írtunk arról, hogy Laurence Fishburne távozik a CSI: A helyszínelőkből, és egészen máig még nem tudtuk, hogy ki veszi át a főszereplő helyét. Jelentem, az utód megvan: a háromszoros Golden Globe-díjas Ted Danson (a képen) váltja A helyszínelőknél két és fél évet eltöltött Fishburne-t. Így ismét sikerült egy nagy nevet megnyerni a sorozat élére, a nézettség pedig majd igazolni fogja a döntés helyességét. Érdekes, hogy mindössze csak két hétig tárgyaltak a helyszínelő csapat új vezetőjével, tehát elég gyorsan döntöttek a fejesek. Szélesebb körű ismertséget a Cheers nevű szitkom hozott Danson számára. Az ebben nyújtott alakításáért többször is Emmy-díjra jelölték, kettőt el is nyert. Majd a ’80-as, ’90-es években több mozifilmben is megcsillogtatta tehetségét. Jelenleg az HBO Író és kamuhős (Bored to Death) című sorozatában szerepel és fog is szerepelni, a készítők ugyanis össze tudták egyeztetni a két széria forgatását. Emellett A hatalom hálójában (Damages) című sorozatban is játszott már Danson, ahol egy egészen új, drámai oldalát ismerhették meg a nézők. A CSI: A helyszínelők 12. évadja ősszel kezdődik Amerikában, és miután az előző szezon nézettsége mélypont volt a sorozat történetében, ráfér a produkcióra egy kis vérfrissítés.

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

hirdetés